"A ti szabadságotokért, s a mieinkért."

„Együtt harcolánk veletek, magatok is tudjátok, nem zsoldosok gyanánt, nem személyes vagy önző érdekből, hanem egyedül azon reményben, hogy a ti szabadságtok kivívása s benne a mi részvételünk alapját képzendik egy további harcnak, mely életünk szakadatlan célja […] Midőn távozom tőletek, lelkem szeretettel és hálával van teli, adja a Gondviselés, hogy sorsunk jobbra forduljon. Rövidesen ott lehetünk még, ahol a legyőzhetetlen szabadság nagy harcát vívják…”

A fenti sorok 1849. augusztus 20-án Orsován keltek. Tartalmuk hasonlóságát, a magyarok iránti szeretetet, megbecsülést a romantika emelkedettségével bemutató nyelvezetüket olvasva azt gondolhatnánk, hogy ugyanaz a toll írta őket.

A valóságban azonban az első mondat Józef Wysocki tábornoknak, a lengyel légió parancsnokának a „magyar nemzethez” intézett búcsúszózatából, míg a másik kettő Alessandro Monti ezredesnek, az olasz légió parancsnokának a „magyar hadsereghez” címzett leveléből származik. 

Hasonlóságuk annak ellenére szembeötlő, hogy a két légió létrejöttének története és személyi állománya is jelentősen különbözött, sorsuk csak a Szeged feladását követő utóvédharcokban és a száműzetésben fonódott össze. A légiók megszervezése és hősies helytállása azonban ugyanoda vezethető vissza: mind az olaszok, mind a lengyelek azt remélték, hogy ha a közös ellenséggel, a Habsburg-hatalommal szemben segítséget nyújtanak a magyaroknak, az hasznára válik hazájuknak is.