A „tett propagandája"

Az „anar­chiz­mus” szó hal­la­tán ma is so­kan bom­bá­kat do­bá­ló, ti­tok­za­tos, ál­ar­cos me­rény­lők­re, sa­lét­ro­mos fa­lú pin­cék­ben a ha­lál eli­xír­jét koty­vasz­tó, Rasz­pu­tyin-­te­kin­te­tű mo­dern al­ki­mis­ták­ra gon­dol­nak. És en­nek van is va­la­mennyi jo­go­sult­sá­ga – bár az igen­csak szer­teága­zó esz­me­rend­szer­ként meg­je­le­nő anar­chiz­mus­nak csu­pán egy ki­sebb irány­za­ta az, ame­lyik tá­mo­gat­ta, sőt, a cse­lek­vés ve­zér­fo­na­lá­nak, az em­be­ri­sé­get fel­sza­ba­dí­tó, meg­tisz­tí­tó ak­tus­nak te­kin­tet­te a me­rény­le­te­ket és így tu­laj­don­kép­pen a po­li­ti­kai gyil­kos­sá­got. Mégis: ép­pen ez az irány­zat az, amely a legin­kább fel­kel­tet­te – egyál­ta­lán nem meg­le­pő mó­don – a ko­ra­be­li és mai mé­dia, il­let­ve ál­ta­lá­ban a köz­vé­le­mény fi­gyel­mét.