rubicon

A „termékeny bizonytalanság” jegyében – Kettős honfoglalás

László Gyula elméletéről az írott források alapján
20 perc olvasás

Őstörténet-kutatásunkat évtizedekkel ezelőtt László Gyula „kettős honfoglalás” elmélete hozta lázba. A neves székely-magyar régészprofesszor egy középkori előzménnyel rendelkező elgondolást fogalmazott újra régészeti, történeti és nyelvészeti érvek alapján: eszerint a 9. század végi honfoglalók egy „előmagyar” népességet találtak a Kárpát-medencében. Milyen fogadtatásban részesült az 1970-ben megjelent teória, és hogyan értékelhető most, 25 évvel szerzője halála után? Hamar világossá vált: a „kettős honfoglalás” elmélet bizonyítása egykorú nyelvi adatok hiánya miatt szükségszerűen hézagos maradt. László Gyula alkotói ideje óta oly sokat gyarapodott a leletek anyaga és változott értékelésük módszertana, hogy a jelenlegi tudással az elmélet régészetileg sem működik. Mindazonáltal a „kettős honfoglalás” írott kútfőkben fellelhető történeti fedezete megvan, hiszen a Kárpát-medencei Avar Kaganátusba több hullámban is érkeztek a steppéről olyan népcsoportok, amelyek neve akár „előmagyar” közösséget takarhat. Az alábbiakban László Gyula felvetését történeti érvek alapján mérlegeljük és ítéljük inkább elfogadandónak, mint elutasítandónak.

„A múlt kutatója állandóan a »termékeny bizonytalanság« légkörében dolgozik.” Ezt a szakmai hitvallást László Gyula fogalmazta meg, és – nem véletlenül – a legtöbb vitát kiváltó elgondolásának, a „kettős honfoglalás” elméletének szentelt könyvében is olvasni lehet. Jóllehet ma talán kevesebben fogadják el László Gyula elméletét, mint ahányan ellenzik, az nem kérdéses, hogy itt alapjában tudományos nézetkülönbségekről van szó, ráadásul egy elmélet szellemi értékét nem szakmai közvélemény-kutatás állapítja meg. Takács Miklós lényeglátó szavaival élve: „az

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.