rubicon

A távolság legyőzése

Vadnyugat 4.
10 perc olvasás

Ha az 1840-es években egy telepescsalád el akart jutni Oregon legendásan termékeny földjeire, mintegy 5-6 hónapot kellett rászánnia az utazásra. Egyetlen ismert útvonal állt rendelkezésre: a 2000 mérföldes Oregon-ösvény, mely a missouribeli Independence városkából indult ki, a Platte és az Északi Platte folyók mentén haladt a Sziklás-hegységig. Itt az utazóknak át kellett kelniük a Déli-hágón, és a Nagy-Sóstó sivatagot északról megkerülve el kellett jutniuk a Columbia folyóig.

Általában rokonok vagy ismerősök nagyobb csoportjai együtt indultak útnak, élelemmel, fegyverekkel és szerszámokkal felszerelve, többnyire tavasszal, hogy legyen elegendő fű az állatoknak, s még az első hó leeste előtt átjussanak a hegyeken. A legtöbb telepes az út nagy részét gyalog tette meg: az állatokat kímélni kellett, s a hely sem volt elegendő a kisebb, könnyebb szekereken. Jó ideig a Kaliforniába igyekvők is az Oregon-ösvényen haladtak, a Sziklás-hegységben azonban a Bridger erődnél vagy a Snake folyónál délkelet felé fordultak, és megpróbálták elérni a Humboldt folyót, hogy még a tél beállta előtt átkelhessenek a Sierra Nevadán. 1846–47 telén egy nyolcvanhét fős csoport a hegyekben rekedt, s mire kiszabadították őket a hó fogságából, harminchatan meghaltak, az életben maradottak egy része pedig kannibalizmusra kényszerült.

A telepesek csak igen lassan népesítették volna be a Nyugatot. 1848-ban azonban kitört a kaliforniai aranyláz, s a következő évben nyolcvanezer ember özönlött Kaliforniába a világ minden tájáról, többségük tengeri útvonalakon. Az Egyesült Államok nyugati partvidékén hihetetlen gyorsasággal egy gazdag állam jött létre, amelynek a népessége 1852-re már a 224 ezret is meghaladta. A keleti államok politikusai attól tartottak, hogy a kaliforniaiak elidegenednek a nemzettől, ha magukra hagyják őket, a kaliforniaiak pedig tudták, ha kiépülnének az utak, több áru juthatna el hozzájuk, és csökkenne a drágaság. A közlekedés és a hírközlés problémája egyre jobban előtérbe került – keleten és nyugaton egyaránt.

1848-ban létrehoztak egy kéthetente közlekedő postaszolgálatot: az egyik társaság hajói az Atlanti-, a másiké pedig a Csendes-óceánon hozták és vitték a leveleket az amerikai partok és a panamai földszoros között. Ez a szolgálat azonban drága és lassú volt. Egyre többen követelték Kaliforniában, hogy a szövetségi kormányzat létesítsen egy szárazföldi postaútvonalat. 1856-ban 75 ezer aláírással ellátott petíciót juttattak el a Kongresszushoz. Az északi és déli államok képviselői körében azonnal kirobbant a vita: merre menjen a posta? A déliek tisztában voltak vele, hogy a vasút – ha majd egyszer

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.