A szovjet blokk és a hidegháború, 1945–1991

Kutatásaim – valamint néhány más, kelet- és nyugat-európai történész munkássága nyomán – ma már egyértelműen megállapítható, hogy a kelet-közép-európai államoknak mind a szovjet blokk politikája, mind pedig a kelet–nyugati viszony alakításában lényegesen jelentősebb szerepük volt, mint azt korábban feltételezték. 

A Moszkva és szövetségesei közötti, va­lamint a blokkországok egymás közötti viszonya is sokkal bonyolultabb képletet mutatott, mint amit erről legtöbben ma is gondolnak Keleten és Nyugaton egyaránt. A szovjet blokk szerepének szisztematikus, levéltári kutatásokra alapozott tanulmányozása számos új elméleti következtetés levonására ad alkalmat: tanulmányomban a hidegháború korszakának legfontosabb teoretikus problémáival, illetve forduló­pontjaival kapcsolatos nézeteimet és kutatási eredményeimet foglalom össze. 

A vizsgált fő kérdések a következők. A ke­let-közép-európai térségben 1944–1948 között végbement változásokkal kapcsolatos két domináns álláspont közül melyik a helytálló: vajon valóban a régió szovjetizálása volt az egyik fő oka a hidegháború kialakulásának, vagy pedig a szovjetizálás a meginduló hidegháború következményeként ment végbe? (A válasz meglepő lesz.) 

Miért nevezhetjük a hidegháború 1953 utáni szakaszát a szuperhatalmi együttműködés új modelljének? Miért kell megkülönböztetnünk valódi és pszeudoválságokat a hidegháborús korszakban? Milyen szerepet játszottak a Varsói Szerződés nem szovjet tagállamai az ún. helsinki folyamatban, melynek során a szovjet blokk célja a második világháború után kialakult helyzet nemzetközi rendezése, vagyis az 1945-ben létrejött európai status quo kodifikálása és a határok elismertetése volt? 

A nemzetközi szakirodalomban meghonosodott domináns narratívával szemben miért nem volt „második hidegháború” az 1979–1985 közötti időszakban? Miért beszélhetünk fordulópontról a kelet–nyugati viszonyban 1988 júliusától, amikor Sevarnadze szovjet külügyminiszter nyíltan beismerte, hogy a Szovjetunió „válság előtti helyzetben van”, s így nem bírja tovább az állandósult fegyverkezési hajszát, vagyis lényegében elvesztette a több évtizedes versenyt a Nyugattal?

Miért állíthatjuk, hogy a kelet-európai belső politikai átalakulás elfogadása 1989-ben Gorbacsov részéről korántsem jelentette a szovjet érdekszféra feladását, így 1989–1990 folyamán Moszkva és a nyugati hatalmak egyaránt a kelet-közép-európai államok regionális finlandizálásában voltak érdekeltek, és ezért a nyugati hatalmak az utólagos állításokkal ellentétben egészen 1991 elejéig nem támogatták a régió függetlenségi törekvéseit? Végül milyen történelmi szerep jutott a régió néhány államának a teljes szuverenitás helyreállításban és a Varsó Szerződés megszüntetésében?