A szerzetesrendek feloszlatása 1950-ben önmagában is nagy horderejű, az érintettek számára tragikus rendelkezés volt. Mindemellett több szálon illeszkedett abba a pártállami intézkedéssorozatba, mely nem csupán az egyház hitéleti tevékenységét, hanem puszta létét fenyegette. Az élet teljes ellenőrzésére törekvő párt nem tűrhetett olyan közösségeket, melyek tőle mind szervezetük, mind szellemi alapállásuk tekintetében függetlenek voltak. Ezért a kommunista akaratérvényesítés teljes körű és kizárólagos biztosítása érdekében erőszakkal igyekezett birtokba venni az egyházat.
Az 1949. augusztus 18-án elfogadott új alkotmány leszögezte: „A Magyar Népköztársaság biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát. A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól.” Az alkotmányos fikció és a valóság közötti disszonancia kezdettől nyilvánvaló volt. A szeparáció követelménye mindennemű egyházi tevékenység megszüntetésének kiindulópontjává lett, mely már nem csupán az egyház hitéleti tevékenységét, hanem puszta létét veszélyeztette.
Az egyházi jelenlét visszaszorítása
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.