A Szent Korona viszontagságai

1928-ban tör­vény szü­le­tett „a Szent Ko­ro­na és a hoz­zá ­tar­to­zó drá­ga­sá­gok gond­vi­se­lé­sé­ről”, amely­nek ér­tel­mé­ben a ko­ro­ná­zá­si jel­vé­nyek el­he­lye­zé­sé­re szol­gá­ló pán­cél­te­rem hár­mas zár­rend­sze­ré­nek egy-egy kul­csát a két or­szá­gos ko­ro­na­őr, a har­ma­di­kat a mi­nisz­ter­el­nök őriz­te, s a ko­ro­ná­zá­si lá­dá­hoz is hár­mó­juk­nak le­he­tett kulcsa. A kulcs­má­so­la­to­kat le­pe­csé­telt lá­dács­ká­ban, az ál­lam­pénz­tár­ban őriz­ték. En­nek kulcsát a mi­nisz­ter­el­nök­nél, két má­so­la­tát az or­szá­gos ko­ro­na­őrök­nél he­lyez­ték el. A ko­ro­na gond­vi­se­lé­sét a ko­ro­na­őrök lát­ták el, a mi­nisz­ter­el­nök csu­pán ve­szély ese­tén lép­he­tett köz­be, úgy, hogy a ko­ro­na­őrö­ket a „szük­sé­ges ten­ni­va­lók­ra fel­hív­ja”. Ha a mi­nisz­ter­el­nök úgy lát­ná, hogy az in­téz­ke­dés „ve­szé­lyes ké­se­de­lem­mel jár­na”, „ha­laszt­ha­tat­lan in­téz­ke­dé­se­ket fo­ga­na­to­sít­hat”. Er­ről azon­ban ér­te­sí­te­nie kell a ko­ro­na­őrö­ket. Ha ezek­kel az in­téz­ke­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban „sú­lyos ag­gá­lyaik me­rül­né­nek fel, azt lel­ki­is­me­re­tük­kel össze nem fé­rő­nek vagy ko­ro­na­őri es­kü­jük­be üt­kö­ző­nek tar­ta­nák, kö­te­le­sek azon­nal je­len­tést ten­ni az Or­szág­gyű­lés­nek”. A dön­té­sig a vi­tás kér­dés vég­re­haj­tá­sa füg­gő­ben ma­rad, ki­vé­ve, ha eb­ből „ma­gá­ra a Szent Ko­ro­ná­ra hely­re­hoz­ha­tat­lan kár vagy ve­szély szár­maz­nék”. Er­re a tör­vény­re hi­vat­koz­va szál­lí­tot­ta el a nyi­las­ke­resz­tes kor­mány a Szent Ko­ro­nát és a töb­bi erek­lyét a fő­vá­ros­ból 1944-ben.