A Szent Jobb

Az Ist­ván-le­gen­dák kü­lön­bö­zően szól­nak a szent­kul­tusz kez­de­té­ről. Ál­lam­ala­pí­tó ki­rá­lyunk, I. Szent Ist­ván be­bal­zsa­mo­zott jobb kar­ját va­la­mi­kor az 1060-as évek­ben vá­lasz­tot­ták le a test­ről, ami­kor a mu­mi­fi­ká­ló­dott ma­rad­vá­nyo­kat a szé­kes­fe­hér­vá­ri ba­zi­li­ka sír­já­ba he­lyez­ték. 

Vi­szon­tag­sá­gos szá­za­dok

A ha­gyo­mány sze­rint a kart (ak­kor még az ér­té­kes ki­rá­lyi gyű­rű­vel együtt) egy fe­hér ru­hás mennyei if­jú megőr­zés­re átad­ta Mer­cu­rius szé­kes­fe­hér­vá­ri őr­ka­no­nok­nak, aki azt Bi­har vár­me­gyei csa­lá­di bir­to­kán föld­be ás­ta (ha nem hin­nénk el a tör­té­ne­tet, ak­kor szimp­la lo­pás­sal kelle­ne meg­gya­nú­sí­ta­nunk a tisz­tes egy­ház­fit). Bő két év­ti­zed múl­va, ami­kor I. (Szent) Lász­ló ki­rály 1084. má­jus 30-án a Be­rettyó men­ti egy­ház­hoz lá­to­ga­tott, elér­ke­zett­nek lát­ta az időt a „ti­tok” fel­fe­dé­sé­re. 

Ezután a kart az e cél­ra ala­pí­tott mo­nos­tor­ban, Szent­job­bon őriz­ték. A 14. szá­zad­ban a kar­ról le­vág­ták a kéz­fe­jet, ez ma a Szent Jobb, a kar töb­bi ré­sze fel­te­he­tően Bécs­be, on­nan idő­vel Lem­berg­be (Lvov) ke­rül­he­tett. A 15. szá­zad­ban a kéz­fej a bi­ha­ri me­ző­vá­ros­ból vissza­ke­rült Szé­kes­fe­hér­vár­ra, de a vá­rost el­fog­la­ló tö­rö­kök ma­guk­kal vit­ték. A tö­rök szul­tá­ni ud­var­tól a bal­ká­ni ke­res­ke­dő­vá­ros, Ra­gu­za (a mai Dub­rov­nik) kal­má­rai vá­sá­rol­ták meg va­la­mi­kor a 16. szá­zad vé­gén. Ek­ko­ri­ban a do­mon­ko­sok ezüst erek­lye­tar­tót ké­szí­ttet­tek a szá­má­ra, majd 1618-ban lel­tár­ba vet­ték és ve­le együtt őriz­tek egy ko­po­nya­da­rab­kát is Szent Ist­ván­tól. 

Má­ria Te­ré­zia 1771-ben vissza­sze­rez­te a Szent Job­bot Ra­gu­zá­tól, és Bu­dá­ra, a Zsig­mond-ká­pol­ná­ba vi­tet­te. Az erek­lye hi­te­les­sé­gét ek­kor még egy per­ga­men­da­rab­ká­ra 11– 12. szá­za­di la­tin­ság­gal írott felirat iga­zol­ta, amely az össze­szo­rí­tott uj­jak kö­zül ke­rült elő. Ami­kor 1862-ben a Szent Job­bot új, a ma is lát­ha­tó erek­lye­tar­tó­ba he­lyez­ték, a per­ga­men el­ke­ve­re­dett, csak kö­zel 80 esz­ten­dő­vel ké­sőbb buk­kan­tak rá új­ból, ám 1945-ben meg­sem­mi­sült. Nem meg­le­pő te­hát, hogy van­nak, akik az erek­lye hi­te­les­sé­gét meg­kér­dő­je­le­zik, s sze­rin­tük ez csu­pán a tö­rök ura­lom alatt ál­ló Egyip­tom­ból szár­ma­zó mú­mia­da­rab, mi­vel az I. Lász­ló ide­jé­ben még lé­te­zett ki­rá­lyi gyű­rű­nek hűlt he­lye, de an­nak sincs nyo­ma, hogy a kéz­ről erő­sza­ko­san el­tá­vo­lí­tot­ták vol­na. A leg­töb­ben – köz­tük a kor­szak leg­ki­vá­lóbb is­me­rő­je, Györ­ffy György tör­té­nész – vi­szont a Szent Jobb ere­de­ti­sé­ge mel­lett vok­sol­nak. 

Az erek­lyét Má­ria Te­ré­zia az 1770-ben a vár­pa­lo­tá­ba köl­töz­te­tett An­gol­kis­asszo­nyok­ra bíz­ta, s egy­ben el­ren­del­te Szent Ist­ván nap­já­nak, au­gusz­tus 20-ának az ün­nep­lé­sét. II. Jó­zsef vi­szont a csil­lag­ke­resz­tes lo­va­gok fér­fi­rend­re bíz­ta az erek­lye őr­zé­sét. 1865 óta az esz­ter­go­mi fő­egy­ház­me­gye, 1882-től 1944-ig a bu­dai ki­rá­lyi pa­lo­ta ki­rály ál­tal ki­ne­ve­zett plé­bá­no­sa őriz­te, ma­ga az erek­lye a pa­lo­ta Zsig­mond- vagy Szent Jobb-­ká­pol­ná­já­ban volt lát­ha­tó. 

Szent Ist­ván éve

Ha az erek­lye ere­de­ti­sé­ge kö­rü­li ké­tely nem is osz­lat­ha­tó el tel­je­sen, az bi­zo­nyos, hogy a Szent Jobb tisz­te­le­te 900 éven át szin­te tö­ret­len volt. Kul­tu­sza a 19. szá­zad­ban újabb len­dü­le­tet vett, elő­ször 1819-ben vit­ték kör­be a bu­dai Vár te­rü­le­tén, a Zsig­mond-ká­pol­ná­tól a Nagy­bol­dog­asszony (Má­tyás)-temp­lo­mig. 1895-ben lo­bo­góz­ták fel elő­ször a középü­le­te­ket au­gusz­tus 20-án. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után pe­dig egye­ne­sen nem­ze­ti üggyé ma­gasz­to­sult Ist­ván ki­rá­ly nap­ja. A nem­ze­ti egy­ség összeol­vasz­tá­sa a ka­to­li­kus egy­ház ün­ne­pé­vel nemegy­szer fe­le­ke­ze­ti vil­lon­gást is oko­zott: 1933-ban pél­dául a Bu­da­pes­ti Ki­rá­lyi Bün­te­tő Tör­vény­szé­ken per kez­dő­dött Nagy La­jos re­for­má­tus lel­kész el­len, aki a Kál­vi­nis­ta Szem­lé­be írt ol­va­sói le­ve­lé­ben a „leg­vas­ko­sabb bál­vány­imá­dás­nak” és „fe­ti­siz­mus­nak” mi­nő­sí­tet­te a Szent Jobb-­kör­me­ne­te­ket. A tisz­te­le­tes bün­te­té­se val­lás el­le­ni ki­há­gás és nem­zet­gya­lá­zás cí­mén nyolc­na­pi el­zá­rás és 300 pen­gő pénz­bün­te­tés lett. 

A Hor­thy-kor­szak hi­va­ta­los ideo­ló­giai „ke­resz­tes had­já­ra­tá­nak” csúc­s­pont­ja az 1938-as esz­ten­dő, me­lyet a ki­rály ha­lál­nak 900. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból Szent Ist­ván-évnek nyil­vá­ní­tot­tak. A je­les év­fordu­ló­nak volt kö­szön­he­tő, hogy Ma­gyaror­szág el­nyer­te a 34. eu­cha­risz­ti­kus vi­lág­kong­resszus meg­ren­de­zé­sé­nek jo­gát. A ka­to­li­kus vi­lág­ta­lál­ko­zó ese­mé­nyei 1938. má­jus 29-én ér­tek vé­get. Más­nap, egy nap­sü­té­ses hét­fői napon, kez­de­tét vet­te az „össz­nem­ze­ti” Szent Ist­ván-év. Pom­pá­ban a ju­bi­leu­mi év nem ver­se­nyez­he­tett az eu­cha­risz­ti­kus vi­lág­kong­resszus­sal, de a szer­ve­zők­nek azért nem kel­lett szé­gyen­kez­niük. A nyi­tó ün­nep­sé­gen az or­szág­ban még itt tar­tóz­ko­dó egy­há­zi nagy­sá­gok és zarán­do­kok is részt vet­tek, de a kong­resszus pár nap­pal ko­ráb­bi tö­me­gei – lé­vén a hét­fő mun­ka­nap – már apad­tak, ám így is óriá­si volt az ér­dek­lő­dés.

A 12. szá­za­di Pray-kó­dex nap­tá­rá­ban ol­vas­ha­tunk elő­ször Szent Ist­ván jobb­já­nak 1084. évi „fel­ta­lá­lá­sá­ról” (meg­ta­lá­lá­sá­ról), en­nek nap­ját má­jus 30-án ün­nep­li a ka­to­li­kus egy­ház, ezért ké­zen­fek­vő volt az ün­nep­ség­so­ro­zat meg­nyi­tá­sát er­re a nap­ra ten­ni. A bu­da­vá­ri Zsig­mond-ká­pol­ná­ból ko­ra reg­gel át­szál­lí­tot­ták a Kú­ria (ma: Nép­raj­zi Mú­zeum) nagy­csar­no­ká­ba. In­nen a – hang­szó­rók ré­vén a Kos­suth té­ren is zen­gő – „Hol vagy Ist­ván ki­rály…” ének dal­la­má­ra dí­szes me­net vit­te át az Or­szág­ház orosz­lános fő­be­já­ra­tá­nál emelt bí­bor­drapé­riás ol­tár­hoz. A tér épü­le­teit apos­to­li ket­tős ke­resz­tek és an­gya­los cí­me­rek bo­rí­tot­ták. Itt Pa­cel­li bí­bo­ros, ál­lam­tit­kár, pá­pai le­gá­tus (a ké­sőb­bi XII. Pi­us pápa) mu­ta­tott be szent­mi­sét az úri Ma­gyaror­szág nagy­jai, köz­jo­gi mél­tó­sá­gai, fő­pa­pok, vár­me­gyék ve­ze­tői, dip­lo­ma­ták, ka­to­nai at­ta­sék, a fő­her­ce­gi csa­lád tag­jai, egye­te­mi tu­dó­sok és a lel­kes tö­meg je­len­lé­té­ben. 

A dísz­emel­vé­nyen he­lyet fog­lalt az or­szág re­for­má­tus val­lá­sú kor­mány­zó­ja, Hor­thy Mik­lós és dísz­ma­gyar­ba öl­tö­zött fe­le­sé­ge, a ka­to­li­kus Purgly Mag­dol­na is. A le­gá­tu­si mi­sé­vel egy idő­ben a Mus­so­li­ni té­ren (ma: Ok­to­gon) és a Kö­rön­dön felál­lí­tott ol­tá­rok­nál ze­nés mi­sét tar­tot­tak a vá­ra­ko­zók­nak. Kül­ső­ség­ekben a szent­mi­se után sem volt hiány: ala­bár­dos test­őr­ség, ko­ro­na­őr­ség és ka­to­nai dísz­őr­ség sor­fa­la kö­zött Mé­szá­ros Já­nos ér­se­ki hely­tar­tó vit­te a szent erek­lyét az Or­szág­ház épü­le­té­től az And­rás­sy úton a Hő­sök te­réig gya­log­ló kör­me­net­ben. A kí­sé­ret­ben fe­hér lo­von, ten­ger­na­gyi ru­há­ban ott ha­ladt a kor­mány­zó, fe­ke­te dísz­ma­gyar­ban, de gya­lo­go­san Im­ré­dy Bé­la mi­nisz­ter­el­nök, gróf Szé­che­nyi Bé­la, a fel­ső­ház és Kor­nis Gyu­la, az al­só­ház el­nö­ke is. A té­ren négy trón­szék vár­ta a legelő­ke­lőb­be­ket: Pa­cel­li le­gá­tust, Hor­thy Mik­lós kor­mány­zót, Jó­zsef és Jó­zsef Fe­renc Habs­burg fő­her­ce­ge­ket. Ve­lük szem­ben tíz bí­bo­ros fog­lalt he­lyet. Az ol­tár­nál Pa­cel­li bí­bo­ros, pá­pai le­gá­tus mon­dott kö­nyör­gést, amit a mintegy fél­mil­liós tö­meg áhí­ta­tos imá­ja kí­sért. A ün­nep­sé­get zá­ró Him­nusz után a Szent Job­bot át­vit­ték a Já­ki ká­pol­ná­ba (a vá­ros­li­ge­ti Vaj­da­hu­nyad vá­rá­ba). 

A Szent Jobb or­szág­já­rá­sa

A Szent Ist­ván-év leg­fon­to­sabb ese­mé­nyei 1938. má­jus 30. és au­gusz­tus 20. kö­zött zaj­lot­tak. Má­jus 31-én a leg­na­gyobb elő­ke­lő­sé­gek elutaz­tak, a Szent Jobb pe­dig meg­kezd­te „or­szág­já­rá­sát”. El­ső út­já­ra, Esz­ter­gom­ba, Szent Ist­ván szü­lő­vá­ro­sá­ba, ün­ne­pé­lyes kül­ső­sé­gek kö­zött in­dí­tot­ták el a Nyu­ga­ti pá­lya­ud­var­ról. Az erek­lyét az azt szál­lí­tó dí­szes au­tó­ról négy, dal­ma­ti­ká­ba öl­tö­zött ir­gal­mas­ren­di szer­ze­tes emel­te le és vit­te vál­lán a kü­lön er­re a cél­ra 19 ezer pen­gőért (ami­ből 10 ez­ret a MÁV vál­lalt ma­gá­ra) össze­sze­relt, ara­nyo­zás­tól ra­gyo­gó vo­nat­hoz. Nyo­muk­ban ha­ladt dí­szes egy­há­zi öl­tö­zet­ben, fe­jén mit­rá­val a Szent Jobb őre, Mé­szá­ros Já­nos ér­se­ki hely­tar­tó és Sza­kács Ká­roly ud­va­ri káp­lán. 

Az erek­lyét az arany­vo­nat kö­zép­ső, ma­gyar szen­tek ké­pei­vel dí­szí­tett, üve­ge­zett ré­szé­ben egy fi­nom ru­gó­zá­sú, vö­rös bár­sonnyal le­ta­kart szer­ke­zet­re ál­lí­tot­ták. Ezután el­fog­lal­ta he­lyét az ér­se­ki hely­tar­tó, az ir­gal­ma­sok, jobb­ról és bal­ról pe­dig két-két dísz­be öl­tö­zött ko­ro­na­őr, ők az egész úton vi­gyázz­ál­lás­ban őriz­ték az erek­lyét. Ahogy „meg­telt” az üveg­fa­lú va­gon, be­zár­ták, s a má­sik ket­tő­be be­szállt a kí­sé­ret: ne­mes no­ta­bi­li­tá­sok, őr­ség­vál­tás­ra egy-más­fél tu­cat ko­ro­na­őr és a ju­bi­leu­mi év fő­bi­zott­sá­gá­nak tag­jai. Az erek­lye kí­sé­rő­jé­nek len­ni egy­szer­re volt ki­tün­te­tő kegy és fá­rasz­tó kö­te­les­ség. Esz­ter­gom­ban a her­ceg­prí­más, Se­ré­di Jusz­ti­ni­án, há­rom bí­bo­ros és a pá­pai le­gá­tus is csat­la­ko­zott a dísz­kí­sé­ret­hez. A tö­meg a ba­zi­li­ká­hoz vo­nult, en­nek elő­csar­no­ká­ba he­lyez­ték az erek­lyét, itt foly­ta­tó­dott be­szé­dek­kel és szent­mi­sé­vel a fenn­költ ün­nep­ség. 

Az el­kö­vet­ke­ző há­rom hó­nap­ban az erek­lyét az or­szág összes na­gyobb vá­ro­sá­ba el­vit­ték. Amer­re csak el­ha­ladt, a fal­vak-vá­ro­sok né­pe tér­den áll­va, nép­vi­se­let­ben, kör­me­net­tel, égő gyer­tyák­kal, ha­rang­zú­gás­sal, áhí­ta­to­san kö­szön­töt­te ama rö­vid idő­re, amíg a vo­nat las­sít­va, de megál­lás nél­kül át­pö­fö­gött te­le­pü­lé­sü­kön. A cél­ál­lo­má­so­kon ha­tal­mas ün­nep­sé­ge­ket ren­dez­tek. Lo­vas ban­dé­rium, ének­kar, csi­vi­te­lő gyer­mek­csa­pat, vi­rág­özön, dísz­ma­gyar­ba öl­tö­zött he­lyi elő­ke­lő­sé­gek, pá­pai, ér­se­ki, püs­pö­ki, vár­me­gyei és vá­ro­si zász­lók er­de­je, cé­hes idő­ket idé­ző egyen­ru­hák­ban a mes­ter­sé­gek kép­vi­se­lői, lovas rend­őrök, leventék, ka­to­nai dísz­szá­zad – hol mi­re tel­lett.

Az erek­lye a ha­tár men­ti te­le­pü­lé­sek kö­zül csak Sop­ron­ba ju­tott el. Az or­szág­já­rás­nak nyil­ván el­sőd­le­ge­sen pro­pa­gan­disz­ti­kus cél­ja volt: a Szent Ist­ván sze­mé­lyé­vel egye­sít­he­tő nem­ze­tet volt hi­va­tott meg­je­le­ní­te­ni. A ma­gyar­ság egy­sé­gé­vel szem­ben min­den kor­ban tra­gi­ku­san ve­szé­lyes, ha a tör­té­ne­lem út­jait fe­le­ke­ze­ti szem­pon­tok és ér­de­kek jel­vé­nyei­vel rak­ják te­le. A pro­tes­tán­sok nem is iga­zán tud­ták ma­gu­ké­nak érez­ni az ün­nep­ség­so­ro­za­tot. Az or­szág el­ső ki­rá­lyát tel­jes szí­vük­kel ün­ne­pel­ték, de erek­lyék és köz­ben­já­ró szen­tek nél­kül. „Ne­künk nem kell arany­vo­nat ah­hoz, hogy Ist­ván ki­rályt meg­kö­ze­lít­sük” – ír­ta a Re­for­má­tu­sok Lap­ja 1938. jú­nius 4-ei szá­ma. Au­gusz­tus 20-án min­den ko­ráb­bit fe­lül­mú­ló mé­re­tű or­szá­gos Szent Jobb-­kör­me­ne­tet rendez­tek. Az ün­nep­ség­so­ro­za­tot más­nap or­szá­gos Szent Ist­ván-ün­nep­ség és or­szág­gyű­lés zár­ta Szé­kes­fe­hér­vá­rott.

40 év ka­ran­tén

A II. vi­lág­há­bo­rú után az 1945. és 1946. évi Szent Ist­ván-na­pi ün­nep­re és a kör­me­net­re – mi­vel a Vár még jár­ha­tat­la­nul ro­mos volt – Pes­ten ke­rült sor, a ba­zi­li­ka előt­ti té­ren. 1947-ben a ren­de­zők új út­vo­na­lat kér­tek, amit a ha­tó­sá­gok elő­ször – hi­vat­koz­va az arány­ta­la­nul nagy köz­le­ke­dé­si ne­héz­sé­gek­re – nem en­ge­dé­lyez­tek. Vé­gül az erek­lyét a ba­zi­li­ká­tól az And­rás­sy úton a Hő­sök te­ré­re vit­ték, ahogy 1938-ban is. A ren­dez­vény in­kább em­lé­kez­te­tett egy an­ti­kom­mu­nis­ta de­monst­rá­ció­ra, mint ha­gyo­má­nyos kör­me­net­re, legalábbis az ak­ko­ri „po­li­ti­ka­csi­ná­lók” ek­ként ér­té­kel­ték. 

Mind­szenty Jó­zsef her­ceg­prí­más pré­di­ká­ció­já­ban az erek­lye szent­sé­gé­vel szem­beál­lí­tot­ta a kortárs „ál­lam­fér­fiak” (a szó­ra mél­tat­lan po­li­ti­ku­sok) cse­le­ke­de­teit, akik fe­le­lő­sek az or­szág er­köl­csi nyo­mo­rú­sá­gáért. Az ak­tuá­lis­nak te­kin­tett ér­té­kek kö­zött a ke­resz­tény hit megőr­zé­sét tet­te el­ső hely­re: „A mi ezer­éves múl­tunk Szent Ist­ván­ban tes­te­sül meg leg­ki­fe­je­zőb­ben. Tő­le kap­tuk leg­na­gyobb és idő­ál­ló ér­té­kein­ket, Egy­há­zat, Má­ria-tisz­te­le­tet, a ke­resz­tény ne­ve­lést. Büsz­kén őriz­zük a Szent Ist­ván-i ha­gyo­má­nyo­kat csa­lád­ban és tár­sa­da­lom­ban, és ez­zel kelt­sük élet­re az elalélt Ma­gyaror­szá­got, és ez se­gít­sen Is­ten­hez. Ámen.” Sza­vai a hí­vek fü­lé­ben üze­net­ként cseng­tek, ami­kor alig tíz nap múl­va az ur­nák­hoz já­rul­tak, hogy par­la­men­ti kép­vi­se­lő­ket vá­lassza­nak. De a fo­lya­ma­tot Mind­szenty sem tud­ta fel­tar­tóz­tat­ni, nem a hi­tet vé­del­me­ző pár­tok győz­tek.

10 esz­ten­dő múl­tán, 1948. má­jus 18-ától 30-áig tar­tot­ták meg az 1938. évi kong­resszus év­for­du­lós ün­nep­sé­gét. Az au­gusz­tus 20-ai kör­me­net vi­szont már az ál­lam és az egy­ház kö­zöt­ti po­li­ti­kai küz­de­lem áldozata lett és el­ma­radt. A Szent Job­bot 1950-ig az An­gol­kis­asszo­nyok zár­dá­já­ban őriz­ték Bu­da­pes­ten, majd a rend mű­kö­dé­si en­ge­dé­lyé­nek meg­vo­ná­sa után a Szent Ist­ván-ba­zi­li­ka pán­cél­szek­ré­nyé­ben óv­ták. Egé­szen 1988-ig nem volt mód nyil­vá­nos kör­me­net­ben a Szent Jobb tisz­te­le­té­re. 1987. au­gusz­tus 20-án Pas­kai Lász­ló bí­bo­ros, esz­ter­go­mi ér­sek fel­szen­tel­te a Szent Jobb-­ká­pol­nát, s az erek­lyét ide he­lyez­ték át. Szent Ist­ván ki­rály ha­lá­lá­nak 950. év­for­du­ló­ján, 1988-ban ke­rült sor a Szent Jobb újabb or­szág­já­rá­sá­ra. 1989 óta pe­dig is­mét rend­sze­re­sen meg­tart­ják au­gusz­tus 20-án az ün­ne­pi kör­me­ne­tet.