A Szent-Györgyi-misszió hatása

Ju­hász Gyu­la (1930–1993) az MTA Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek ah­hoz a ku­ta­tó­cso­port­já­hoz tar­to­zott, amely orosz­lán­részt vál­lalt a Hor­thy-kor­szak szak­sze­rűbb be­mu­ta­tá­sá­nak és el­fo­gu­lat­la­nabb ér­té­ke­lé­sé­nek az 1960-as évek­től ki­bon­ta­ko­zó fo­lya­ma­tá­ban. El­ső mo­nog­rá­fiá­ja, amely a Te­le­ki-kor­mány 1939 és 1941 kö­zöt­ti kül­po­li­ti­ká­já­val fog­lal­ko­zott, 1964-ben je­lent meg. Ezt az egész Hor­thy-kor­szak kül­po­li­ti­ká­ját át­te­kin­tő összeg­zés kö­vet­te 1969-ben. Ez a mű­ve – egy­re bő­vü­lő ter­je­de­lem­ben – a rend­szer­vál­tá­sig há­rom kiadás­ban je­lent meg. Az ana­li­zá­lás és a szin­te­ti­zá­lás mel­lett Ju­hász szá­mos, ku­ta­tá­si té­má­já­ba vá­gó do­ku­men­tum­kö­te­tet is szer­kesz­tett. Ezek kö­zül a leg­na­gyobb fi­gyel­met az az 1978-ban meg­je­lent összeál­lí­tás vál­tot­ta ki, amely­ben az 1942–43-as ma­gyar bé­ke­ta­po­ga­tó­zá­sok­ra vo­nat­ko­zó brit do­ku­men­tu­mo­kat tet­te köz­zé ma­gyar for­dí­tás­ban. Az aláb­bi rész­le­tet, amely Szent-Györ­gyi Al­bert 1943-as misszió­já­val és an­nak ha­tá­sai­val fog­lal­ko­zik, e kö­tet be­ve­ze­tő­jé­ből emel­tük ki.

Amint ezt Ju­hász is hang­sú­lyoz­za, Szent-Györ­gyi Al­ber­tet nem a kor­mány, ha­nem a rend­szer balol­da­li el­len­zé­ké­nek kü­lön­bö­ző párt­jai és irány­za­tai küld­ték tár­gyal­ni Isz­tam­bul­ba. Kál­la­yt és a Kül­ügy­mi­nisz­té­riu­mot csak tá­jé­koz­tat­ta kül­de­té­sé­ről. Az ek­kor már No­bel-dí­jas tu­dós al­kal­mas­nak gon­dol­ta ma­gát a há­bo­rú­ból va­ló kiug­rás és a de­mok­ra­ti­kus át­me­net le­ve­zény­lé­sé­re. Ah­hoz ké­pest, hogy sem­mi­fé­le po­li­ti­kai ta­pasz­ta­lat­tal nem ren­del­ke­zett, ez elég nagy­fo­kú ön­bi­za­lom­ról árul­ko­dott. Nem tud­juk, hogy ha a sors úgy hoz­ta vol­na, ké­pes lett vol­na-e meg­fe­lel­ni a nem könnyű feladat­nak. Azt azon­ban tud­juk, hogy isz­tam­bu­li tár­gya­lá­sai so­rán elég ügyet­le­nül vi­sel­ke­dett. A brit meg­bí­zot­tak mel­lett ugyanis olyan „köz­ve­tí­tők­kel” is tár­gyalt, akik a né­met tit­kos­szol­gá­lat ügy­nö­kei vol­tak. Kül­de­té­sé­ről és szán­dé­kai­ról így nem­csak az an­gol­szá­szok, ha­nem Hit­ler és Rib­bent­rop is ér­te­sül­tek. S ezt utób­biak nem is mu­lasz­tot­ták el idő­ről idő­re Kál­lay és Hor­thy or­ra alá dör­göl­ni. 

A né­met kül­ügy­mi­nisz­ter 1943. áp­ri­lis 16-i me­mo­ran­du­má­ban, ame­lyet a kor­mány­zó­nak ad­tak át Kles­sheim­ben, pél­dául ez ol­vas­ha­tó: „Egy­re több ma­gyar sze­mé­lyi­ség uta­zik sem­le­ges or­szá­gok­ba, hogy ott an­gol és ame­ri­kai sze­mé­lyek­kel lép­jen érint­ke­zés­be. […] A né­met kor­mány cá­fol­ha­tat­lan és hi­telt ér­dem­lő for­rás­ból ér­te­sült, hogy ezek­nek az uta­zá­sok­nak ha­tá­ro­zott cél­ja volt an­gol ke­zek­hez jut­tat­ni olyan in­for­má­ció­kat, ame­lyek sze­rint a ma­gyar kor­mány szi­lár­dan el­tö­kél­te, hogy brit és ame­ri­kai csa­pa­tok el­len sem­mi szín alatt nem fog har­col­ni. Szent-Györ­gyi pro­fesszor odáig ment, hogy Kons­tan­ti­ná­poly­ban egy ame­ri­kai köz­ve­tí­tő­nek ex­po­zét ad­jon át, amely­ben Ma­gyaror­szág egye­ne­sen fölajánl­ja az el­len­ség­nek, hogy tit­kos ka­to­nai együtt­mű­kö­dést lé­te­sít Ang­liá­val és Ame­ri­ká­val, mi­helyt Né­metor­szág­nak az in­vá­zió­val kell szem­be­néz­nie. Ma­gyaror­szág ab­ban a pil­la­nat­ban meg­nyit­ja ha­tá­rait a szö­vet­sé­ges had­erők előtt.”

Ezek a Har­ma­dik Bi­ro­da­lom tu­do­má­sá­ra ju­tott in­for­má­ciók szol­gál­tat­ták az ala­pot ah­hoz az 1943 őszé­re meg­szü­le­tett né­met dön­tés­hez, hogy a há­bo­rú­ból va­ló kiug­rá­sá­nak megaka­dá­lyo­zá­sa cél­já­ból Ma­gyaror­szá­got ka­to­nai­lag meg kell száll­ni.