A szélsőjobboldaliságról

Nem­ré­gi­ben egy kol­lé­gám szem­re­há­nyóan meg­je­gyez­te, hogy ha a tör­té­ne­lem so­rán a jobb­ol­dal­ról be­szé­lek, a sze­mem mintegy káp­ráz­ni kezd, és min­dig ta­lá­lok egy jobb­ol­da­libb cso­por­tot a jobb­ol­dal­nál, meg egy még jobb­ol­da­lib­bat a ko­ráb­ban lé­te­zett szél­ső­sé­ges jobb­ol­dal­nál. Nem te­het­tem mást, mint hely­ben hagy­tam a meg­jegy­zést, és csak annyit fűz­tem hoz­zá, hogy ez a „káp­rá­zat” előt­tem ak­kor is előáll, ha nem jobb­ra, ha­nem bal­ra né­zek.

In­dul­junk ki ab­ból, hogy a po­li­ti­kai élet­ben kiala­kult cso­por­tok (ké­sőbb pár­tok, szer­ve­ze­tek) el­ne­ve­zé­se ma­ga sem va­la­mi­fé­le ob­jek­tív vagy tu­do­má­nyo­san meg­ha­tá­roz­ha­tó kri­té­rium­rend­szer alap­ján tör­tént, ha­nem mintegy a vé­let­len mű­ve volt. Ezért ért­he­tő, hogy a le­xi­ká­lis meg­ha­tá­ro­zá­sok is meg­le­he­tő­sen el­tér­nek, ami­kor a jobb­ol­dal, il­let­ve a balol­dal fo­gal­mát ír­ják le. Az egyik le­xi­kon mintegy előírás­sze­rű­nek te­kin­ti, hogy az el­len­zék min­den par­la­ment­ben a balol­dalt fog­lal­ja el, szem­ben a kon­zer­va­tív jobb­ol­dal­lal, egy má­sik az an­gol par­la­ment­hez, egy har­ma­dik az 1789-es fran­cia tör­vény­ho­zás­hoz kö­ti a szo­kás kiala­ku­lá­sát. Akár az an­go­lok, akár a fran­ciák in­dí­tot­ták is el a bal–jobb felosz­tást, az min­den­kép­pen a vé­let­len mű­ve volt, amit ké­sőbb a szo­kás ava­tott vég­le­ges meg­ha­tá­ro­zó­vá. El­ső­sor­ban