A székelység

Le­gen­dák­ban bő­vel­ke­dő tör­té­nel­münk egyik legiz­gal­ma­sabb te­rü­le­te a szé­kely­ség tör­té­ne­te. Nem­csak sö­tét szí­nek­ben gaz­dag ősmon­da­világa, de ké­sőb­bi tör­té­ne­te is te­le van me­sé­be il­lő ele­mek­kel, és csak saj­nál­hat­juk, hogy a szé­ke­lyek szá­mos hő­se nem lett több ro­man­ti­kus tör­té­nel­mi re­gény szereplője. 

A szé­kely­ség egé­szen kü­lön­le­ges ki­vált­sá­gait nem őriz­ték meg ki­rá­lyi ado­mány­le­ve­lek, de a jog­szo­kás fo­lya­ma­to­san szá­mon tar­tot­ta, majd 1499-ben tör­vény­be is ik­tat­ták. En­nek ér­tel­mé­ben a szé­kely­ség a ko­ra Ár­pád-kor szerviensi jo­gait őriz­te meg. A kö­zös­ség fér­fi­ tag­jai fe­jen­kén­ti ka­to­nai szol­gá­lat­tal tar­toz­tak az ural­ko­dó­nak, amiért cse­ré­be mint kö­zös­ség ne­me­si ki­vált­sá­go­kat kap­tak. Ma­gu­kat „ne­mes szé­kely nem­zet”-nek ne­vez­ték, nem kel­lett adót fi­zet­niük, csu­pán egy aján­dék­nak ne­ve­zett szol­gál­ta­tást kel­lett tel­je­sí­te­niük. Mi­vel csak al­kal­man­ként kér­ték tő­lük, nem te­kin­tet­ték adó­nak, hogy az ural­ko­dó ko­ro­ná­zá­sa­kor és trón­örö­kös szü­le­té­se­kor meg­ha­tá­ro­zott szá­mú lo­vat, majd ké­sőbb ök­röt kel­lett be­szol­gál­tat­niuk. 

A szé­kely­ség a sa­ját föld­jét „ős­fog­la­lás­nak” te­kin­tet­te, nem a ki­rály tu­laj­do­ná­nak. Így a ha­gyo­mány sze­rint a ki­rá­lyi jog sem ha­tolt be oda, azaz ha egy csa­lád ki­halt, a föld­je nem a kincs­tár­ra szállt, ha­nem a ro­ko­nok­ra, így meg­ma­radt a Szé­kely­föld vi­szony­la­gos zárt­sá­ga. A szé­ke­lyek ma­guk vá­laszt­hat­ták a sa­ját ve­ze­tői­ket, egy ka­to­nai és egy köz­igaz­ga­tá­si-bí­rás­ko­dá­si felada­tok­kal fog­lal­ko­zó tiszt­ség­vi­se­lőt, még­hoz­zá meg­le­he­tő­sen arc­hai­ku­san, nem­zet­sé­gek sze­rin­ti ro­tá­ciós rend­szer­ben. A pol­gá­ri ügye­ket irá­nyí­tó bí­ró­nál a ka­to­nai ve­ze­tői felada­to­kat el­lá­tó ka­pi­tány­nak vagy had­nagy­nak na­gyobb te­kin­té­lye volt.