A szankciók kérdése a nemzetközi jogban

Minden közösség természetes igénye, hogy a létezése alapját, valamint a tagok együttműködését szabályozó normákat megsértőket szankcióval sújtsák, hiszen enélkül a közösség fennmaradása kerülne veszélybe. Az államok belső jogában ez általában nem okoz problémát, a normasértés következményei a legtöbb esetben előre láthatók és azokat állami kényszermechanizmus segítségével juttatják érvényre. A nemzetközi jogban azonban más a helyzet. Egyrészt már az is kérdés, hogy mennyiben tekinthető „közösségnek” az államok összessége. Tény, hogy a korábbi korokhoz képest manapság jóval több az országokat közös ügyekre „összefogó” nemzetközi szervezet, mint amilyen az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy az Európai Unió, és egyre több területet szabályoznak nemzetközi jogi normák. Az államok által önként saját maguk fölé emelt, nemzetek feletti, szupranacionális struktúrák nélkül a nemzetközi jogi szankciók könnyen ellehetetlenülnek.

Ilyen helyzetekben az államok szinte reflexszerűen a nemzetközi jog korábbi történelmi korszakaiban kialakult megoldásokhoz folyamodnak. Tulajdonképpen ezt láthatjuk az Ukrajnát támogató szankciók elfogadásakor. Az ilyen egyoldalú szankciók lehetnek jogszerűek, de nem minden esetben azok, mivel elfogadásukra vonatkozóan léteznek bizonyos nemzetközi jogi korlátok.