A Seuso-kincs

Ne­gyed­szá­zad­dal ezelőtt ju­tott a köz­vé­le­mény és a ma­gyar szak­em­be­rek tu­do­má­sá­ra, hogy Ang­liá­ban elár­ve­re­zik „Pan­nó­nia kin­csét”. Az ár­ve­ré­si ka­ta­ló­gus fény­ké­pei alap­ján bi­zo­nyos­sá vált, hogy a kincs egy­ko­ri, ró­mai csá­szár­ko­ri tu­laj­do­no­sa, a Kr. u. 4. szá­zad­ban élt Seu­so – ne­ve az egyik tá­lon ol­vas­ha­tó – az ezüst dísz­tár­gya­kat a Du­nán­tú­lon, va­la­hol a Ba­la­ton kör­ze­té­ben hasz­nál­ta, és va­la­mi­lyen ve­szély miatt eb­ben a kör­zet­ben rej­tet­te el. Eb­ből kö­vet­ke­zően ott is ke­rül­tek elő va­la­mi­kor a het­ve­nes évek­ben. Ha pe­dig az ezüst­tár­gyak az azo­kat rej­tő réz­üst­tel együtt kül­föl­dön van­nak, ak­kor azo­kat ki­csem­pész­ték az or­szág­ból. Ez nem le­he­tett egy­sze­rű mű­ve­let a te­kin­té­lyes súly (67 és fél ki­lo­gramm az üst nél­kül) és a ter­je­de­lem miatt. 

Ha bi­zo­nyos, hogy a kin­cset egy gaz­dag ró­mai föld­bir­to­kos a Du­nán­tú­lon hasz­nál­ta és rej­tet­te el, ak­kor mi­ként le­het­sé­ges, hogy a wa­shing­to­ni per­ben nem ítél­ték oda a kin­cset Ma­gyaror­szág­nak? Az ok rop­pant egy­sze­rű. No­ha ré­gé­sze­ti ér­vek két­ség­te­le­nül ta­nú­sít­ják a le­let du­nán­tú­li hasz­ná­la­tát, nem tud­ják bi­zo­nyí­ta­ni a le­let du­nán­tú­li meg­ta­lá­lá­sát és le­lő­he­lyét. Az előb­bi ku­ta­tá­sa és bi­zo­nyí­tá­sa ré­gé­sze­ti, az utób­bi pe­dig bűn­ügyi nyo­mo­zói feladat. A ré­gé­sze­ti, tu­do­má­nyos ér­vek bár­mennyi­re meg­győ­zőek, nem azo­nos mi­nő­sé­gűek egy bűn­ügyi vizs­gá­lat so­rán fel­ku­ta­tott bi­zo­nyí­té­kok­kal. A tár­gyak rész­le­ges ha­za­té­ré­se azon­ban nem­csak a ré­gé­sze­ti, ha­nem a bűn­ügyi vizs­gá­lat­hoz is se­gít­sé­get je­lent.