rubicon

A Sas lokátorok

1 perc olvasás

Közismert, hogy a második világháború első igazán komoly légi összecsapásában, az angliai csatában a brit Királyi Légierő vadászegységeit radarhálózat által szolgáltatott létszám-, irány-, távolság- és magassági információk alapján, irányítóközpontokból vezérelték. Ezzel sikerült átvészelniük a csata legkritikusabb heteit, amíg a német támadás lendülete alábbhagyott. Az elektromágneses jelek kibocsátásán és a céltárgyakról – esetünkben repülőgépekről – visszavert jelek észlelésén alapuló technikát hamarosan a német ipar is kikísérletezte és a német légvédelem is hadrendbe állította.

Kevéssé ismert viszont, hogy a világháború végére a magyar légvédelem nemcsak ilyen német rendszerek hadrendbe állításával kísérletezett, de két magyar fejlesztésű és gyártású lokátorállomást (a „lokátor” volt a radar korabeli magyar elnevezése) is felállított. Bay Zoltán professzor irányításával az Egyesült Izzó (Tungsram) kutatási bázisán 1942-ben kezdődött meg a fejlesztés. Mivel a németek a saját kísérleti dokumentációikat nem adták át, szinte az alapokról, az alapelvek kikísérletezésétől kellett elindulni, ennek ellenére 1943 tavaszán a Tungsram épületének tetejéről már 18 km távolságig észlelték a dunai uszályokat. 

Ez év szeptemberében a Standard Villamossági Kft. által gyártott magyar Sas lokátort először a János-hegyen, majd Budapest déli előterében, Sári község határában állították fel, ahol 1943 decemberében lépett szolgálatba. A közepes magasságban támadó gépeket kb. 80 km távolságból észlelő állomásból még egyet helyeztek üzembe Budapest előterében. A fővárosi légvédelmi ágyúk közvetlen célzását ugyanekkor három német gyártmányú, kisebb

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.