A „rossz asszonyok"

Mag­da Goebbels le­gen­dás hi­deg te­kin­te­té­vel és ma­ku­lát­lan Eli­za­beth Ar­den-s­mink­jé­ben a ná­cik el­ső asszo­nya­ként a hat­gyer­me­kes jó anya és fe­le­ség sze­re­pé­ben tün­dö­költ a ná­ci nyil­vá­nos­ság előtt. Sen­ki nem em­le­get­te vá­lás­sal vég­ző­dött, rosszul si­ke­rült el­ső há­zas­sá­gát, és azt sem, mi­lyen ne­héz­sé­gek kö­zött kel­lett ne­vel­nie egye­dül a fiát, amíg nem ta­lál­ko­zott a szá­má­ra biz­tos meg­él­he­tést nyúj­tó Go­eb­belsszel. A mai fo­gal­maink sze­rint Mag­da Goebbels iga­zi „ce­leb” volt. Nem így a „rossz asszo­nyok”, mint pél­dául Eva Braun, Carla Petacci vagy Lutz Gi­zel­la, akik­nek a „Ve­zé­rek” utol­só pil­la­na­tai­ban és dics­te­len bu­ká­sá­ban va­ló nyil­vá­nos rész­vé­tel ju­tott. Ne­kik nem volt gye­re­kük, és sze­rel­mük­kel sem él­het­ték meg a sze­rel­me­sek in­tim éle­tét. Te­kint­het­jük-e őket a nő­el­le­nes ná­ci rend­szer ál­do­za­tai­nak – vagy in­kább együtt­mű­kö­dő nyer­te­sek­nek, akik az el­lenáll­ha­tat­lan ve­zér fér­fi­ka­riz­má­já­nak ke­re­té­ben kiala­kí­tot­tak egy nem a nor­ma­tív fér­fias­ság el­len­pont­já­ra épü­lő nőies­ség­mo­dellt? 

A há­rom, a mi­li­ta­riz­mus fér­fias erő­kul­tu­szát di­csőí­tő ka­to­na­fér­fi nagy kor­kü­lönb­ség­gel kí­nált fel biz­tos meg­él­he­tést a fia­tal nők­nek az ak­ko­ri, gaz­da­sá­gi­lag rend­kí­vül la­bi­lis vi­lág­ban. Mus­so­li­ni a Don­na Mus­so­li­ni biz­to­sí­tot­ta hát­or­szág mel­lett fo­lya­ma­to­san ero­ti­kus ka­lan­dok­ba bo­nyo­ló­dott ná­la oko­sabb és ma­ga­sabb tár­sa­dal­mi osz­tály­ból szár­ma­zó nők­kel, akik­től so­kat ta­nult. Hit­ler nők­kel va­ló kap­cso­la­tai ér­zel­mi hi­deg­ség­ben és ha­lál­ban vég­ződ­tek. Szálasi, a szin­tén ré­gi ka­to­na­csa­lád­ból szár­ma­zó ka­to­na sem tu­dott más­faj­ta ér­zel­mi kap­cso­la­tot el­kép­zel­ni, mint a do­mi­náns anyá­nak va­ló meg­fe­le­lést. 

A tör­té­net­írást Hit­ler és Eva Braun kö­zös ön­gyil­kos­sá­ga, Mus­so­li­ni és Petacci meg­gyil­ko­lá­sa óta fog­lal­koz­tat­ja e fur­csa kap­cso­la­tok ana­tó­miá­ja. Ez az az ér­dek­lő­dés, amely a ná­cik és Mus­so­li­ni „asszo­nyai­nak” éle­tét be­mu­ta­tó, sok mil­lió pél­dány­­ban el­kelt köny­vek­ből best­sel­lert csi­nált. A ma­gyar eset­ben a sok ezer nyi­las párt­tag­nő vizs­gá­la­ta ki­ma­radt a tör­té­ne­lem­ből, mi­vel Lutz Gi­zel­lát, va­la­mint a tö­meg­gyil­kos nő­ket vizs­gál­ták: a tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti je­len­ség he­lyett a „rossz nők” kü­lön­le­ges­sé­gén csám­csog­tak. 

Ezek az élet­raj­zok a benn­fen­tes bor­zon­gás mel­lett még azt a fon­tos tör­té­nel­mi tényt is el­fe­dik, hogy mind­há­rom szél­ső­jobb­ol­da­li moz­ga­lom­nak vol­tak ideo­ló­giai­lag kép­zett női ak­ti­vis­tái. Ezek a nők más élet­ve­ze­té­si stra­té­giát vá­lasz­tot­tak, mint a kül­vi­lág szá­má­ra lát­ha­tat­lan „rossz asszo­nyok”: az an­ti­mo­der­nis­ta eman­ci­pá­ciót, amely a kü­lön­le­ges hely­zet­ben a fér­fiak­kal va­ló egyen­lő­ség il­lú­zió­já­ra épült. De at­tól még a „rossz nők” kü­lön­le­ges éle­te, amely a fér­fi­tól, a ve­zér­től lett egye­di (hi­szen ki fog­lal­ko­zott vol­na bár­me­lyi­kük­kel, ha nem let­tek vol­na a ve­zér sze­re­tői, majd fe­le­sé­gei), nem vonz ke­ve­sebb ér­dek­lő­dőt.

A pro­pa­gan­da szint­jén a ná­ci párt a „Gye­re­kek! Kony­ha! Temp­lom!” jel­sza­vak­kal ha­tá­roz­ta meg hi­va­ta­los nő­po­li­ti­kai ideo­ló­giá­ját, ame­lyet ter­mé­sze­te­sen a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi cso­por­tok­hoz tar­to­zó nők kü­lön­fé­le­kép­pen ér­tel­mez­tek. A né­met ná­ci, az olasz fa­sisz­ta vagy a ma­gyar nyi­las párt nő­po­li­ti­ká­ja a nők szá­má­ra a csa­lá­dot je­löl­te ki te­vé­keny­sé­gük leg­fon­to­sabb hely­szí­né­nek, a gyer­me­ke­ket pe­dig e te­vé­keny­ség ered­mé­nyé­nek. Ez a faj­ta nor­ma­tív nőies­ség azon­ban a fér­fias­sá­got is meg­ha­tá­roz­ta: az volt a jó ná­ci-fa­sisz­ta-nyi­las fér­fi, aki nem ivott, el­tar­tot­ta a csa­lád­ját, és sok gyer­me­ket nem­zett. Igen ám, de mi volt, ha ma­guk a ve­ze­tők áll­tak el­len en­nek a nor­ma­tív fér­fias­ság­mo­dell­nek? Azaz sze­re­tő­ket tar­tot­tak a fe­le­sé­gük mel­lett, ön­gyil­kos­ság­ba haj­szol­ták sze­re­tői­ket, nem vet­ték fe­le­sé­gül sze­xuá­lis part­ne­rü­ket? S mi­lyen szerep ju­tott eb­ben a ke­ret­ben azok­nak a nők­nek, akik a ve­ze­tők sze­re­tő­i­ként nem il­let­tek be a rend­sze­rük ál­tal meg­hir­de­tett „szu­peranya” kli­sé­be?