A reformkori viselet

A reformkorban néhány lelkes szabó a 17. századi formákat a napi divattal egyeztetve újjáalkotta a magyar viseletet. A csinos, modern és mégis az ősökre emlékeztető viselet a hazafias érzések kifejezőjévé vált, s díszruhaként, de egyszerűbb változatában hétköznapi viseletként is igen népszerű lett.

Magyarországon egy sajátos, keleti típusú nemzeti viselet alakult ki, amelynek egyes elemei a honfoglalás koráig vezethetők vissza, de egészében török hatást mutat, s virágkora a 17. században volt. A 18. században egyre inkább terjedt az európai módi. A rokokó ízlést követték a magyar ruhák, amelyek egyrészt udvari díszöltözékké, másrészt az akkor kialakuló népi viseletek alkotóelemévé váltak.

Hazánkban a 19. század első évtizedeiben már a biedermeier divat követése az általános. Ugyanakkor Európa más államaiban a 18. század végétől kezdve a nemzeti romantika eszméinek hatására igény támadt egy, a hazával való azonosságot kifejező, sajátos honi viseletre. Ezek a próbálkozások – Franciaországban, Svédországban, a német fejedelemségekben – erőltetett voltuk miatt általában kudarcot vallottak, annál nagyobb sikerrel jártak a reformkori Magyarországon.

A Der Spiegel című pesti divatlapban 1830-ban megjelent metszet a bécsi biedermeier jellegzetes alakjait mutatja be. A divatos úr sütővassal bodorított halján magas tetejű kürtőkalap, cilinder van. A nyakat magas állógallér, az ún. vatermörder (apagyilkos) övezi, körülötte művészi csokorba