A Püspökvár pincéjében bújtatott nőket védelmezte

„Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság: boldogok, akiket üldöznek és akik szenvednek az igazságért. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság” – ezekkel a gondolatokkal kezdte meg papi szolgálatát Apor Vilmos az első világháború kirobbanásakor. Tudjuk, megadatott neki a vértanúság, híveiért áldozta életét a második világháború végén, 1945 nagypéntekjén, amikor az erőszakoskodó szovjet katonák elől a győri Püspökvár pincéjébe menekült nők testi épségét védelmezve kereszt alakban halálos lövések érték.

Apor Vilmos 1892. február 29-én született Segesváron, harmadik gyermekként. Az erdélyi származású család később Bécsbe költözött az édesapa szolgálati helyének megváltozása miatt. Édesapja, Apor Gábor báró Háromszék vármegye jegyzője, szolgabíró-főjegyző, alispán (1884), majd Nagy-Küküllő vármegye főispánja (1894), Bécsbe költözve pedig államtitkár a király személye körüli minisztériumban (1895). Az édesapa korai, 1898-ban bekövetkezett halála után az édesanya, Pálffy Fidélia grófnő látta el a három gyermeket. A grófnő fegyelmezettségre, tiszteletre nevelte a gyermekeket, sokszor mondta nekik: „Ha az ember válaszút elé kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út.”

Apor Vilmos jezsuita gimnáziumba járt, előbb az ausztriai Kalksburgba, aztán a magyarországi Kalocsára. A kiválóan tanuló, sportoló fiú már tizenéves korában a papságot érezte hivatásának, ez olyannyira köztudott volt, hogy osztálytársai tréfásan „szent Vilmos”-nak becézték. Az innsbrucki egyetemen végezte el a teológiát, doktorátust is szerzett, aztán Nagyváradon szentelték pappá 1915. augusztus 24-én. Először káplán volt Gyulán, aztán a hadseregben katonalelkészként dolgozott, majd újra Gyulára kerülve 26 évesen plébános lett. Történelmileg nehéz helyzetben állt ki a város lakói mellett: Gyulát érintette a Tanácsköztársaság, a román megszállás és Trianon is. Apor Vilmos plébánosként felszólalt a hitoktatás betiltása ellen, Bukarestbe ment a túszok szabadon bocsátása érdekében. Közösségi gondolkodását tükrözi, hogy 1921 májusában elindította a havonta megjelenő Gyulai Katolikus Egyházi Tudósítót, aminek később Őrszem lett a címe. A lap célja az volt, hogy beszámoljon a közösség életéről, illetve olykor Apor Vilmos szentbeszédei is megjelentek az újság hasábjain. Ő volt a főszervezője a III. Alföldi Katolikus Nagygyűlésnek, melyre nagyszámú résztvevővel 1924. augusztus 15–17. között került sor. A találkozón Prohászka Ottokár is részt vett mint székesfehérvári püspök. Szerzetesrendeket hívott meg Gyulára: a fiúkollégium vezetésére szaléziakat, a szegények gondozására pedig ferences nővéreket. Apornak nagy szerepe volt az Actio Catholica (AC) helyi szervezetének megalapításában is, 1934-ben.

Plébánosuk kíséretében sok gyulai vett részt a Budapesten megrendezett, 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

Huszonhárom évi szolgálata alatt Apor Vilmos atyát nagyon megszerette mindenki, hisz látták, hogy nemcsak rangja szerint nemes, hanem egyúttal igazi nemes lélek is. XII. Piusz pápa kinevezése nyomán 1941. február 24-én, a második világháború idején szentelték püspökké, szolgálatát március 2-án kezdte meg Győrben. Püspökségének négy évét meghatározta a német megszállás, a zsidóüldözés, amely ellen bátran fellépett, bárói és püspöki címét egyaránt latba vetve.

Ahogy korábban plébánosként, úgy most püspökként is pártfogolta a szegényeket, elesetteket, sokszor saját vagyonából áldozott arra, hogy segítse őket. Nagyra becsülte a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete (KALOT) munkáját, és anyagilag is támogatta a Sopron megyében létrehozott népfőiskolát.

Felemelte szavát a kirekesztéssel szemben, levelet is írt a belügyminiszternek, tiltakozva a zsidóüldözés ellen. A győri Püspökvárban és más egyházi épületekben is rejtegettek zsidókat, az Apor püspök által felállított jogsegélyszolgálat segített a zsidótörvények kijátszásában, és anyagi vagy lakhatási segítséget nyújtott. Utóbbiban a püspök nővére, Apor Gizella is segített, aki a Nemzeti Vöröskeresztet vezette.

1945 nagypéntekjén Apor Vilmos a Püspökvár pincéjében bújtatott nőket védelmezte akkor is, amikor az ittasan rájuk támadó orosz katonák egyike meglőtte őt. A kórházban megműtötték, de a seb nem gyógyult, így Apor Vilmos püspök húsvéthétfőn, április 2. hajnalán meghalt.

A győri karmelita templom kriptájában temették el, a papok és hívek adományaiból már 1948-ban elkészült síremlék (Boldogfai Farkas Sándor alkotása), azonban még hosszú évtizedekig üresen állt. 1986. május 23-án került sor az újratemetésre, azóta Apor Vilmos a győri székesegyház Héderváry-kápolnájában nyugszik.

Apor Vilmost, akinek sírjánál imádkozott is magyarországi látogatása során (1996-ban), II. János Pál pápa avatta boldoggá 1997. november 9-én.

Az Apor Vilmos-kiállítás a Szent László Látogatóközpontban állít emléket a vértanúhalált halt püspöknek.