rubicon

A posztmodern háborúk

27 perc olvasás

A hidegháború végétől napjainkig jelentős társadalmi, gazdasági és technológiai változások mentek végbe, amelyek hatással voltak a fegyveres konfliktusokra, a katonai erőszak alkalmazására. Az új évszázadban megkezdődött a regionális hatalmi viszonyok átren­deződése. A hadviselő felek katonai képességeinek jelentős különbségei aszimmetrikus fegyveres össze­csapásokat eredményeztek. A posztmodern háborúk időszakában eddig nem alkalmazott (tapasztalt), különböző generációs katonai képességek kombinációi jelentek meg, kialakítva a hadviselés hibrid módszerét. Felbukkantak és gyakorta már domináltak nem állami szereplők a háború színpadán.

A jelenkori háborúk komplexitása miatt nehéz megállapítani és kategorizálni, hogy az események mikor lépik át a háborús küszöböt, illetve egy belső polgárháború mikortól tekinthető államok közötti konfliktusnak. A háború politikai és katonai céljai is módosulhatnak egy elhúzódó konfliktus során, melynek eredményeképpen a háború résztvevői menet közben megváltozhatnak, ideiglenesen azonos oldalra állnak, majd újra szembefordulnak egymással, mint például Szíria esetében. (A cikk még a 2022. február 24-én kezdődött orosz–ukrán háború előtt készült.)

Szenes Zoltán az angol Robert Cooper 21. századi tipológiáját alkalmazta korunk háborúira és fegyveres konfliktusaira. E felfogás szerint a posztmodern háborúk a korlátozott célú hadviselésről, humanitárius intervencióról és a béke megerősítéséről szólnak, s korszerű fegyverekkel, megfontolt veszteségokozással és óvatos kimenő (exit) stratégiákkal vívják. Deák János ehhez hozzáteszi, hogy a posztmodern háborús műveletek egyes szakaszai az erősebb fél számára kontaktus nélküliek is lehetnek, ami már továbbvezethet a hibrid háború

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.