A pannonhalmi bor

„A tét­len­ség a lé­lek el­len­sé­ge” – ír­ja Re­gu­lá­já­ban Szent Be­ne­dek. A ben­cés rend ala­pí­tó­ja ré­gi ha­gyo­mány­ra épí­tett, ami­kor a szer­ze­te­sek na­pi­rend­jét az imád­ság, a mun­ka és az ol­va­sás kie­gyen­sú­lyo­zott rit­mu­sá­val sza­bá­lyoz­ta. Be­ne­dek má­sik alap­el­ve a mo­nos­tor épí­té­sé­re vo­nat­ko­zott: „min­den szük­sé­ges do­log a mo­nos­tor fa­lain be­lül le­gyen, hogy a szer­ze­te­sek­nek ne kell­jen kint bo­lyon­ga­niuk!” Így a sa­ját mun­ká­juk­ból élő szer­ze­te­sek temp­lo­muk és mo­nos­to­ruk mel­lé gaz­da­sá­gi épü­le­te­ket is emel­tek. A mo­nos­tort is­tál­lók, mű­he­lyek, mag­tár, bo­ros­pin­ce, sör­főz­de, kony­ha- és gyógy­­nö­vény­kert vet­ték kö­rül. Az apát­ság így gaz­da­sá­gi, gaz­dál­ko­dá­si egy­ség is volt, ahol ma­gas szin­tű mun­ka folyt. 

Mind a szer­ze­te­sek éle­tét, mind az apát­ság épí­té­sze­ti el­ren­de­zé­sét a rend (or­do) jel­le­mez­te. A ma­guk, il­let­ve szol­gá­ló­né­peik ál­tal előál­lí­tott me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek kö­zül az egyik leg­fon­to­sabb a bor volt. A ben­cés mo­nos­to­rok azon­ban nem­csak a li­tur­gia miatt ké­szí­tet­tek bort. A kö­zép­ko­ri és ko­ra új­ko­ri jár­vá­nyok ide­jén a tisz­ta ivó­víz hiá­nya miatt gyó­gyí­tó, erő­sí­tő ha­tá­sú bo­ro­kat fogyasz­tot­tak. A mo­nos­to­rok­ban a szer­ze­te­sek mel­lett a be­té­rő ven­dé­ge­ket és a za­rán­do­ko­kat is bor­ral kel­lett el­lát­ni.