A nürnbergi per

Az első világháború után az antanthatalmak közel ezer német személy kiadatását követelték, akikről azt állították, hogy háborús bűnösök, s nemzetközi bírósági eljárás indítását tervezték ellenük. A listán olyan prominens figurák is szerepeltek, mint II. Vilmos császár, Bethmann-Hollweg birodalmi kancellár, Tirpitz tengernagy, Hindenburg marsall és Ludendorff tábornok.

Az 1919 júniusában aláírt versailles-i szerződés 227. cikke kimondta, hogy „a szövetséges és társult hatalmak a Hohenzollern-házból származó II. Vilmos volt német császárt a nemzetközi erkölcsnek és a szerződések szentségének legsúlyosabb megsértése miatt nyilvánosan vád alá helyezik”. Az öt bíróból álló bíróságot öt hatalom: az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán nevezi ki, s annak joga lesz a kiszabandó büntetést meghatározni. A szövetséges hatalmak egyúttal kiadatási kérelemmel fordultak a német kormányhoz, a 228. cikkben pedig elismertették vele a szövetséges hatalmak azon jogát, hogy „katonai bíróságaik elé állíthassák mindazokat a személyeket, akiket a háború törvényeivel és szokásaival ellenkező cselekményekkel vádolnak”. A szerződés kimondta: e rendelkezést akkor is végre kell hajtani, ha Németország vagy