A nők erényei. Női szerepek az ókori Hellaszban

A görög nő hétköznapjairól keveset árulnak el forrásaink, hiszen a politika és a háború a férfiak dolga volt. A közkeletű elképzelés szerint az asszonyok otthon ültek, szőttek-fontak és gyereket neveltek, oktatásban pedig nem különösebben részesültek. Pedig a görög asszonyoknak volt polgárjoguk, a gazdaságban sem jelentéktelen szerepet játszottak, sőt akadt olyan foglalkozás is, amelyet iskolázott, képzett asszonyok űztek önálló jövedelemhez jutva: a bábaasszonyé. Ha megismerjük ezeknek az asszonyoknak az életét, már nem áll olyan magányosan, a nők világától elszigetelten az ókor egyik legnagyobb költője, Szapphó.

„Az szolgál majd nagy dicsőségetekre, ha nem lesztek gyengébbek, mint ahogy a természet megkívánja tőletek, s ha a férfiak között erényeitekről és hibáitokról egyaránt a legkevesebb szóbeszéd esik." (Thuküdidész: A peloponnészoszi háború. 2, 46. Muraközy Gyula fordítása.)

E szavakkal fordult Kr. e. 430-ban Periklész azokhoz az özvegyasszonyokhoz, akik a peloponnészoszi háború első éve után összegyűltek Athénban a csatatéren elhunyt férjük gyászszertartásán. A gyásznapon feltehetőleg sem a férfiak, sem a nők nem vették zokon Athén első politikusának rövid megjegyzését, noha a nőket természetüknél fogva gyengének nevezte, és kínosnak tartotta, ha egy asszonynak akár csak az erényeit is dicsérgetik férfitársaságban, mert hiszen honnan ismerhetik a férfiak azokat az erényeket, amelyek ismerete csakis az asszony férjére tartozik? Vagyis egy asszonynak akkor van jó híre, ha egyáltalán nincs híre. Kérdés persze, mit értett Periklész azon a gyengeségen, amely természet folytán jellemzi a nőket. Pusztán azt, hogy a férfiak általában erősebbek és edzettebbek voltak, mint feleségük? Lehetséges, de érdemes figyelembe vennünk a Periklésznél egy generációval fiatalabb Platón álláspontját, aki - Szókratész szájába adva szavait - azt állítja,