A népiek és a radikalizmus a Horthy-korszakban

„Na­gyon ér­de­kes, talp­ra­esett, jó be­szé­dű em­ber, ab­ból a faj­ta nyug­ta­lan pa­raszt­ból, aki­nek a har­min­cas-negy­ve­nes évek­ben mindegy volt már, hogy ki bo­rít­ja fel a rend­szert, a nyi­la­sok vagy a szo­ciál­de­mok­ra­ták, akár­ha a kom­mu­nis­ták is, csak már bo­rít­sák. Nem fér a bő­ré­ben, va­la­mit akar­na ten­ni, va­la­mi sze­ret­ne lenni. Min­dig azok­hoz hú­zott, akik az ál­lott fa­lu­si vi­ze­ket meg­za­varták.” 

Ve­res Pé­ter jel­le­mez­te így Az or­szág út­ján cí­mű me­moár­já­ban egyik is­me­rő­sét, rend­kí­vül plasz­ti­ku­san áb­rá­zol­va azt a po­li­ti­kai köz­han­gu­la­tot, amely igen so­ka­kat jel­lem­zett az 1940-es évek ele­jé­nek Ma­gyaror­szá­gán. Nem csu­pán a köz ügyei iránt ér­dek­lő­dő pa­raszt­em­be­rek, ha­nem út­ju­kat ke­re­ső egye­te­mi hall­ga­tók, elé­ge­det­len köz­tiszt­vi­se­lők, sor­suk jobb­ra for­du­lá­­sában bí­zó ipa­ro­sok re­mél­ték a meg­vál­tást a kis­sé part­ta­lan ra­di­ka­liz­mus­tól. 

Írá­sunk­ban a ko­ra­be­li ra­di­ka­liz­mu­sok kö­zül a né­pit sze­ret­nénk be­mu­tat­ni, ki­tér­ve ar­ra is, ho­gyan ha­tott a re­for­mok iránt nyi­tott ke­resz­tény-kon­zer­va­tív kö­zép­osz­tály­ra, s mi­lyen pon­to­kon érint­ke­zett a ko­ra­be­li szél­ső­jobb­ol­dal­lal, il­let­ve az il­le­gá­lis kom­mu­nis­ta moz­ga­lom­mal.