A németek kitelepítése a II. világháború után

A la­kos­sá­gi cso­por­tok erő­­sza­kos ki­te­le­pí­té­sé­nek gon­do­la­ta a II. vi­lág­há­bo­rú előtt és alatt gyor­san nép­sze­rű lett a né­met ki­sebb­ség­gel együtt élő „ven­dé­gor­szá­gok” ve­ze­tői, va­la­mint a há­bo­rú utá­­ni Eu­ró­pa „épí­té­szei” kö­zött. A mód­szert al­kal­mas­nak tar­tot­ták a ki­sebb­sé­gi prob­lé­ma vég­le­ges ren­de­zé­sé­re. A Nép­szö­vet­ség égi­sze alatt 1923-ban alá­írt gö­rög–tö­rök la­kos­ság­cse­re-kon­ven­ció­ra hi­vat­koz­tak, amely két­mil­lió tö­rök és gö­rög ki­te­le­pí­té­sé­ről ha­tá­ro­zott. A né­met la­kos­ság ki­te­le­pí­té­sé­re vo­­nat­ko­zó el­ső ko­mo­lyabb ja­vas­la­tot 1941 szep­tem­be­ré­ben Eduard Beneš, a lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány el­nö­ke jut­tat­ta el a brit kor­mány­hoz, amely 1942 nya­rán ér­te­sí­tet­te, hogy nincs ki­fo­gá­sa a szu­dé­ta­né­me­tek ki­te­le­pí­té­se el­len. A szov­jet és ame­ri­kai beleegyezés 1943 jú­niu­sá­ban ér­ke­zett meg.