A Német Királyság és a Német-római Császárság születése

A középkori német királyság gyökerei a Frank Birodalomba nyúlnak vissza. A 6. és a 8. század között a Rajnától keletre lakó, német nyelven (Theotisca lingua) beszélő törzsek (gentes) fokozatosan frank uralom alá kerültek, a frank államban területi-politikai szervezetet nyertek, s felvették a kereszténységet. A Frank Birodalom, s különösen Nagy Károly öröksége a továbbiakban évszázadokon át meghatározó szerepet játszott mind a francia, mind a német királyság sorsának alakulásában.

Nagy Károly birodalmának felosztása három unokája között Verdunben 843-ban még beleillett a frank királyság több évszázados gyakorlatába, a kortársak számára nem tűnt végérvényesnek. A 9. század végén Nagy Károly birodalma újra egy kézben egyesült: III. (Vastag) Károly keleti frank királyt 881-ben Rómában császárrá koronázták, majd 885-ben a nyugati frank előkelők is őt választották királyuknak. Ez az egység azonban mindössze két évig tartott: Károly alkalmatlan volt az uralkodásra, ezért 887-ben a keleti frank előkelők megfosztották a tróntól, s unokaöccsét, Arnulfot (887–899) választották királlyá. Károly ezután hamarosan meg is halt, s ezzel ténylegesen részekre szakadt a birodalom.

Egy korabeli forrás szerint „a teuton frankok és a latin frankok” elváltak egymástól, és így „a Rajnán túli törzsek” külön fejlődési