A német királyok és császárok

Az Ist­ván ál­tal lét­re­ho­zott új ma­gyar ál­lam nyu­ga­ti szom­széd­ja a Né­met Ki­rály­ság (ahogy ak­kor ne­vez­ték: re­gnum Fran­co­rum, rit­káb­ban: re­gnum Teu­to­ni­co­rum) volt, amely­nek ural­ko­dói 962 óta a csá­szá­ri cí­met is vi­sel­ték. Az ez­red­for­du­lón a Né­met Ki­rály­ság volt a ke­resz­tény Eu­ró­pa leg­je­len­tő­sebb po­li­ti­kai ha­tal­ma. A ma­gyar tör­té­ne­lem ala­ku­lá­sa szem­pont­já­ból sors­dön­tő volt, hogy Ist­ván há­rom né­met kortársa kö­zül az el­ső ket­tő (III. Ot­tó és II. Hen­rik) jó­in­du­lat­tal szem­lél­te, sőt tá­mo­gat­ta a ke­resz­tény ma­gyar ál­lam és egy­ház­szer­ve­zet lét­re­jöt­tét, s a két ural­ko­dó­ház kö­zött csa­lá­di kap­cso­la­tok is szö­vőd­tek. Nem kis mér­ték­ben a há­rom év­ti­ze­des békés együtt­élés­nek és együtt­mű­kö­dés­nek kö­szön­he­tő, hogy mi­dőn a har­ma­dik kortárs né­met ural­ko­dó, II.Kon­rád meg­pró­bál­ta Ist­vánt a hű­bé­ri füg­gés elis­me­ré­sé­re kény­sze­rí­te­ni, a fia­tal Ma­gyar Ki­rály­ság már elég erős volt ah­hoz, hogy ezt a kí­sér­le­tet vissza­ver­je.

Ist­ván el­ső né­met ural­ko­dó­tár­sa, III. Ot­tó an­nak a szász di­nasz­tiá­nak (919–1024) a tag­ja volt, amely a tör­zsi her­ceg­sé­gek la­za szö­vet­sé­gé­ből össze­ko­vá­csol­ta a