A nemes testőrző vitézek palotája

A barokk kori Bécs egyik legszebb világi épülete volt az egykori Szent Ulrik vagy Neubau nevű külvárosban lévő Trautsohn palota. A telek, amelynek egyik határát a város külső védvonala, az ún. glacis alkotta (ma a Gürtel körútja fut körbe e védvonal mentén), a 17. század óta a hercegi család tulajdonát képezte. 1711-ben Fischer von Erlach császári építész tervei alapján emelték a palotát, amit a család 1760-ban eladott a magyar kincstárnak. Mária Terézia ugyanis ide szállásolta a magyar nemesi testőrséget, amely szintén ebben az évben alakult meg.

A királynő ugyan már a pozsonyi vitam et sanguinem híres jelenete után elhatározta, hogy magyar nemesi testőrző sereget állíttat fel saját személyes védelmére, a gárda tényleges létrejötte 19 évet váratott magára. Ettől kezdve azonban – kisebb-nagyobb módosításokkal – 1848-ig fennállt, s a kiegyezés után ismét létrehozták. Ekkortól azonban már nem volt feltétel a nemesi születés bizonyítása.

A díszes egyenruha – veres magyar kalpag ezüst forgóval és kócsagtollal, ezüsttel kivarrt dolmány, fölötte párducbőr kacagány és zöld lótakaró ezüstös lószerszámmal – Bécs egyik vonzó látványosságává emelte az őrszolgálatot vagy díszkíséretet teljesítő testőröket. A sokak által irigyelt gárdisták élete azonban nem volt valami könnyű. Pontos rendszabályok, szigorú házirend szerint laktak a palotában, ahol este 11-kor már mindenkinek benn kellett lennie, s csak a főbejáraton át (tehát nem úgy, ahogy néha megesett: az ablakon, az őrség udta nélkül) térhettek haza. A portás legfőbb kötelessége volt „gyanús nőszemélyeket be nem engedni”.

A fegyvergyakorlatokon kívül az udvari illemet és kultúrát, valamint az ehhez szorosan hozzátartozó francia nyelvet is el kellett sajátítania a nemes ifjaknak, ezért rendszeres iskolai oktatásban részesítették őket. Nem véletlen, hogy a gárdisták közül kerültek ki a magyar felvilágosodás legkiválóbb írói: Bessenyei György, Barcsay Ábrahám vagy Báróczi Sándor.

A testőrök még az országról kialakított képen is kedvezően változtattak, amint azt egy később, 1791-ben lejegyzett kis történet tanúsítja. Magyar gárdisták kísérték Mária Terézia lányát, Mária Antóniát XVI. Lajossal tartandó párizsi esküvőjére. Itt egy apáca-fejedelemasszony is meginvitálta a délcegségükről híres testőröket, „hordozta vala őket az egész klastromban és midőn bámulva csodálta volna ezen gárdatisztek pallérozott francia beszédjeket, és legmódisabb, csinosabb magaviseleteket, azt kérdi az egyiktől: ugyan uram, micsoda nemzetből valók lehettek ti? mert lehetetlen, hogy a legszebbik nemzet légyen a magyar, – és ily pallérozott, mint ti vagytok. Erősítvén a gárdák, hogy ők magyarok volnának: elé veszen az