rubicon

A náci állam keletkezéséről

Néhány vitatott kérdés
21 perc olvasás
Sem a tudomány, sem a közvélemény nem tud napirendre térni a fölött a jelenség fölött, amit nemzetiszocializmusnak hívnak. A náci rendszer keletkezésének okait létrejötte óta keresik. Elsősorban önmegnyugtatásként lenne nagy szükség egy pontos, minden ízében bizonyítható tételre, mivel annak birtokában hinni lehetne, hogy az ember képes lesz kizárni azt az okot – vagy okokat –, amelyek a nácizmust „előidézték”.

A továbbiakban a teljesség igénye nélkül megvizsgálok néhány elterjedt magyarázatot, előre jelezve, hogy – véleményem szerint – mindegyik tartalmaz megfontolandó szempontokat, amelyeket egy tudományos analízis keretében helyes figyelembe venni, ám egyikük sem jut el a mindent megoldó receptig. Az emberiség történetéről kialakult felfogásom szerint nem is juthat el, mivel jól hangzó szólamok ellenére a mindenkori történeti szereplők sosem tudják ugyanazt előállítani, ami egyszer már létezett, bármennyire is törekednek arra. „Ugyanazt” a történelemben nem lehet megismételni, és „ugyanarra” a sorsra nem lehet ítéltetni sem. Ha új jelenségre válaszolunk abban a hiszemben, hogy az nem egyéb, mint egy korábbi egyszerű reinkarnációja, már azáltal (is) biztosított a súlyos tévedés, hogy sem a jelenség nem ugyanaz – legfeljebb hasonló az egykorihoz –, sem a hozzá viszonyuló emberek nem ugyanazok, mint a korábbi szereplők voltak.

Ezért a „recept” keresése véleményem szerint meglehetősen kilátástalan művelet. Akik a náci rendszert szeretnék feltámasztani valahol Európában, azt hiszik, hogy – a mai környezet miatt kissé megváltoztatva a jelszórendszert – gyakorlatilag ugyanazzal a tartalommal, ugyanazokra az érzelmekre számítva és támaszkodva a nemzetiszocialista mozgalomhoz (és alváltozataihoz) hasonló társadalmi hatást válthatnak ki, melynek segítségével hatalmi változást idézhetnek elő. Ez

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.