A müncheni szerződés

Az első világháborút lezáró 1919. májusi versailles-i békeszerződés 440 cikkelye súlyos, szinte teljesíthetetlen katonai, területi, pénzügyi, gazdasági feltételeket támasztott Németországgal szemben, mégis leginkább a háborús felelősség egyoldalú áthárítása volt fájó. A 231. cikkely jó szolgálatot tett minden olyan erő számára, amely a békeszerződés és a köztársaság szétrombolásáért küzdött. A weimari köztársaság első éveiben gyorsan kiderült, ki fogadja el az alkotmányt, és ki ellenzi. Az első éveket a jobb- és baloldali politikai radikalizmus megerősödése és az erkölcsi szétzilálódás jellemezte. 

1933. január 30. után a Hitler-kormány külpolitikai tevékenysége a wei­mari kormányok revíziós követeléseihez kapcsolódott, céljaiban és módszereiben ugyanakkor teljesen eltávolodott attól. Hitler az erőszakos expanzióra irányuló külpolitikáját 1937. november elején fejtette ki a Wehrmacht vezetőinek és Neurath külügyminiszternek. Terjeszkedési tervét a 85 milliós német nép élettérigényével és a nemzeti önrendelkezés jogával indokolta, amelyre a nyugati szövetségesek hivatkoztak az első világháborút lezáró békeszerződések során. E terv valóra váltásának volt fontos állomása a müncheni szerződés 1938-ban.