Az I. világháború után létrejött vagy megnagyobbodott utódállamoknak – a maguk szempontjából érthető módon – eszük ágában sem volt megtartani a magyar államtól örökölt s általában magyar nemzeti témákat, motívumokat ábrázoló emlékhelyeket. Az új elit az utcák, intézmények átnevezésével, az emlékműveket átalakító vagy egyenesen eltüntető szimbolikus térfoglalással, saját reprezentációs terének kialakításával igyekezett az új rendet egyértelműsíteni és véglegesíteni. Némi bűntudattal tette ezt, hiszen a magyar revíziós politika esetleges sikerétől – minden ezzel ellentétes szólammal szemben – erősen rettegett. A trianoni döntés szigorúságával és igazságtalanságával ugyanis – ha tudat alatt is, de – az új hatalom is tisztában volt, vagy ha mégsem, éppen a szülőföldjén maradt s az első sokk után az önszerveződés útját viszonylag gyorsan megtaláló magyarság döbbentette rá erre.
A nemzet fogalmáról folytatott jó két évszázados viták napjainkban sem jutottak ugyan nyugvópontra, abban azonban a legtöbben egyetértenek, hogy legfontosabb ismertetőjegye a kulturális hagyományok hasonlósága. Az anyanyelv, a legtágabb értelemben vett szokások és rituálék részbeni egybeesése, a legalább valamennyire közösnek érzett történelem ugyanúgy idetartozik, mint a kollektív és az egyéni emlékezet
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
