rubicon

A Mongol Birodalom

17 perc olvasás

A középkor legnagyobb kiterjedésű államát Dzsingisz kán és utódai hozták létre: magában foglalta Európa keleti felét, a Kau­kázust, Közép-Ázsiát, valamint a mai Kína északi és középső részeit. A mongolok nem emeltek monumentális épületeket, de az államszervezésben maradandót alkottak, hatékonyan működtették világbirodalmukat, és a mongol közigazgatás nagy hatással volt a késő középkorban felemelkedő orosz és kínai birodalmakra. A mongolok európai hadjáratuk – majd az újkori filozófusok (Hegel, Kant) elmarasztaló véleménye – miatt hosszú ideig a legnegatívabb szereplői voltak a történetírásnak. Az 1930-as években Dzsaváharlál Nehru indiai államférfi árnyalta ezt a képet, amikor egyik levelében a következőt írta: „Dzsingisz kétségtelenül a történelem legnagyobb katonai zsenije és vezetője.” A mongol hódítókról korábban kialakított kép az elmúlt 20 évben jócskán megváltozott, és a mostani publikációk már nem a mongolok kegyetlenkedéseire helyezik a hangsúlyt, hanem kiemelik Dzsingisz kán államszervező tevékenységét.

A világtörténelem legnagyobb kiterjedésű államát a mongolok hozták létre, fénykorában 23 millió km2 területet uraltak Dzsingisz kán és utódai. A Mongol Birodalomról

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.