A mi birodalmunk lett

1904-ben Thallóczy Lajos, a kiváló történész s egyben a Monarchia közös pénzügyminisztériumának osztályfőnöke azt a feladatot kapta Goluchowski külügyminisztertől, a közös minisztertanács elnökétől, hogy mint több évtizedes tapasztalattal rendelkező állami hivatalnok, állítson össze egy kézikönyvet hivatalos használatra a birodalom közös intézményeiről. Amikor Tallóczynak olyan fogalmakat kellett meghatároznia, hogy mi a közös kormány, kik annak a tagjai, mit jelent a közös miniszterek felelőssége, hogyan érvényesül az, a legnagyobb zavarba került. Akkortájt Bécsben nagy magyar társaság nyüzsgött Thallóczy körül: a közös minisztériumokban szolgáló magyar hivatalnokok és történészek. Köztük volt az osztrák állami levéltár igazgatója, Károlyi Árpád is. Thallóczy hozzá, meg más miniszteriális kollégáihoz fordult tanácsért, s amikor kiderült, hogy mindenki bizonytalan a válaszadással, Thallóczy leszögezte: „Olyan kérdésekről van szó, melyekre ha pontos feleletet kívánunk adni, csakis az aktáknál kreshetünk menedéket.”

A törvényes előírásokat ezek a hivatalnokok persze jól ismerték. Tudták, hogy a 67-es kiegyezéssel elismert közös ügyek (a külügy, a hadügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy) kezelésére „egy közös minisztériumot kell felállítani”, hogy a közös miniszterek nem lehetnek országuk kormányának is tagjai, hogy a külügyminiszter csak „mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett járhat el”. Csakhogy éppen azért, mert Thallóczy és társai tisztviselők