A magyarországi németek helyzete, 1944–1945

Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő bé­ke­szer­ző­dé­sek ren­de­zé­sei nyo­mán a ha­zai né­met­ség iden­ti­tá­sa vég­ze­tes tö­rést szen­ve­dett. Az új – utód­ál­la­mi – ke­re­tek kö­zött he­lyé­nek és to­váb­bi le­he­tő­sé­gei­nek új­ra­gon­do­lá­sá­ra kény­sze­rült, mi­köz­ben e sors­for­dí­tó vál­to­zá­sok a töb­bi egy­ko­ri nem­ze­ti­sé­günk­höz ké­pest ele­ve hát­rá­nyos hely­zet­ben ér­ték. Je­len­tős meg­ké­sett­ség­ben volt ugyanis az et­ni­kai ön­szer­ve­ző­dés és a sa­ját nem­ze­ti moz­ga­lom ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­nak fo­lya­ma­tá­ban. A meg­ké­sett­ség azon­ban gya­kor­ta az­zal jár, hogy az érin­tet­tek mes­ter­sé­ge­sen fel­gyor­sít­va (er­go ra­di­ka­li­zá­lód­va) igye­kez­nek be­hoz­ni és kiegyen­lí­te­ni vélt vagy va­lós fej­lő­dé­si hát­rá­nyai­kat, és év­szá­za­dok ter­mé­sze­tes fej­lő­dé­si út­ját (s buk­ta­tóit) év­ti­ze­dek alatt vagy még rö­vi­debb tá­von pró­bál­ják meg „le­tud­ni”. Eh­hez ko­moly tő­két je­len­tett az új­ra felemel­ke­dő Né­metor­szág tá­mo­ga­tá­sa. En­nek azon­ban ára volt, amit a ha­zai né­met­ség a „meg­szál­lás­tól meg­szál­lá­sig” ter­je­dő idő­szak­ban tra­gi­ku­san fi­ze­tett meg, előbb az őt ko­ránt­sem ön­zet­le­nül tá­mo­ga­tó anya­nem­ze­té­nek, majd a győ­zel­me­sen elő­re­höm­pöly­gő ha­tal­mas ke­le­ti el­len­ség­nek, vé­ge­ze­tül pe­dig az őt dif­fe­ren­ciá­lat­la­nul meg­bé­lyeg­ző és ma­gá­ból ki­ve­tő egy­ko­ri ha­zá­já­nak is.