rubicon

A magyar korona Dalmáciában, 1241–1242

11 perc olvasás

A középkorban Dalmáciának az Adriai-tenger keleti partvidékét és az előtte fekvő szigetvilágot nevezték. Területe eredetileg a Bizánci Birodalomhoz tartozott. Az első ezredfordulót követően Velence és a még önálló Horvátország váltakozó sikerrel küzdött birtoklásáért. Horvátország 11. század végi elfoglalása után a Magyar Királyság mintegy megörökölte a gazdag dalmát kereskedővárosok –Zára (Zadar), Trau (Trogir), Spalato (Split), Raguza  (Dubrovnik) – megszerzésére irányuló törekvéseket, s a Dalmáciáért folytatott velencei–magyar háborúk végigkísérték az Árpád-kor egész történetét, sőt azon is túlnyúltak. 

A magyar királyok igényt formáltak Dalmácia birtoklására, s bár tényleges hatalmuk csak időnként terjedt ki a terület egészé­re – vagy annak egyes részeire –, uralkodói címeik között következetesen szerepeltették a tartományt, egészen az Osztrák–Magyar Monarchia bukásáig. Horvátországhoz hasonlóan Dalmáciát sem tekintették a Magyar Királyság részének – ellentétben a királyság szerves részét alkotó Szlavóniával –, ily módon tehát joggal sorolhatjuk a korona külföldi tartózkodásai közé azt az időszakot, amikor IV. Béla király (1235–1270) oda menekítette azt az országára törő tatárok elől.

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.