A magyar királykoronázások a középkorban

A ma­gyar Szent Ko­ro­ná­nak és a Né­met-ró­mai Bi­ro­da­lom Bécs­ben őr­zött ko­ro­ná­já­nak van egy-egy vi­lág­bí­ró Krisz­tust áb­rá­zo­ló re­kesz­zo­mánc táb­lá­ja. A né­met ko­ro­na ma­gya­rá­zó szö­ve­get is nyújt: „Per me re­ges re­gnant”, „ál­ta­lam ural­kod­nak a ki­rá­lyok”. A ke­resz­tény­ség a Bib­liát te­kin­tet­te ta­ní­tá­sa alap­já­nak, a ki­rállyá ava­tás egy­szer­re volt val­lá­si és po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gű: or­szág-vi­lág tu­do­má­sá­ra hoz­ták, hogy a ki­rály át­ve­szi a ha­tal­mat. E szer­tar­tás több pon­ton olyan­ná fej­lő­dött, mint az ótes­ta­men­tu­mi zsi­dó ki­rá­lyok, Saul és Dá­vid Sá­muel ál­tal vég­re­haj­tott fel­ke­né­se, amely „vissza­kö­szön” a kö­zép­ko­ri ural­ko­dók olaj­jal tör­tént fel­ke­né­sé­ben. (A fran­cia ki­rá­lyok ava­tá­sa­kor hasz­nált és gon­do­san őr­zött szen­telt ola­jat a kö­zép­ko­riak hi­te sze­rint egye­ne­sen az ég­ből hoz­ta egy an­gyal.) A fel­ke­nést, a trón­ba ül­te­tést azon­ban a zsú­fo­lá­sig meg­telt temp­lom­ban csak a legel­ső so­rok­ban szo­ron­gók lát­hat­ták. Így az egész szer­tar­tás leg­jel­leg­ze­te­sebb, jól lát­ha­tó, név­adó moz­za­na­tá­vá a ma­gas­ra emelt ko­ro­na fej­re té­te­le vált. A ko­ro­ná­zás di­vat­ja egyéb­ként a ke­resz­tény kul­túr­kö­rön kí­vül eső ke­le­ti te­rü­le­te­ken is el­ter­jedt.