A Magyar Királyi csendőrség

Egy testület, amelyre nem lehet ambivalens érzések nélkül emlékezni. Nevének említése még ma is indulatokat vált ki. Működése során mindig is megfigyelhető volt egy kettősség: tagjai közé bekerülni jelentős társadalmi presztízst jelentett, miközben erős társadalmi elutasítással találkozott. Jelszavuk: „Híven, becsülettel, vitézül!” istenfélelmet, hazaszeretetet, hivatástudatot tükröz, s a csendőrség 1881-ben történt felállítását követően a Magyar Királyság legmegbízhatóbb, leghatékonyabb rendvédelmi testülete lett. A rendszer egyik legfőbb támaszaként azonban a „hárommillió koldus országában” nyomorgó emberek számára a testület egyet jelentett az elnyomással, a hatalmon lévő elit érdekeit bármi áron érvényesítő fegyveres erőszakkal. A vidéki ember nem a miniszterelnökkel, nem a hatalomban lévő gazdasági és politikai elittel, hanem „a” csendőrrel konfrontálódott. A „köteles tisztelet” mellett gyakran bizony a félelem is ott ült az emberek szemében, amikor a járőrre néztek. 

Ugyanakkor az a közel hatvanöt esztendő, amelyet a testület a „közrend és a közcsend védelmében” eltöltött, nem az emberek elnyomásáról, sőt, elsősorban nem arról szólt. Nem szabad elfelejteni, hogy a csendőr első számú feladata  az ország törvényeinek betartatása, illetve az emberi élet és tulajdon védelme volt. A testületnek   a bűnüldözés terén elért eredményei még napjainkban is rendkívül figyelemreméltónak mondhatók. Rendvédelmi testületként a csendőrség emberöltőkön keresztül megbecsült és elismert, bár tagadhatatlanul félt része volt a vidéki ember életének, ezért fontos, hogy történelmi szempontból is árnyaltabb legyen a róla kialakított kép.