A magyar bortermelő lelki alkata

A két világháború közötti Magyarországon több kísérlet történt a magyarság nemzeti karakterének megrajzolására. Az erre irányuló törekvések a trianoni békediktátum okait kutató történetírás és publicisztika részei. A kor értelmisége a nemzetet ért tragédia egyik okaként a magyarság elhibázott politizálását jelölte meg. Az alapkérdés az volt, hogy mennyiben tekinthető felelősnek a magyarság Trianonért. Ha pedig felelősnek tekinthető, akkor mely tulajdonságai, bűnei vitték a végzetes útra. A magyar nemzetkarakterológia megalkotására tett legismertebb kísérlet Szekfű Gyula munkája: A magyar bortermelő lelki alkata.

A nemzetkarakterológia mint tudományos igénnyel fellépő diszciplína a történettudomány talán legvitatottabb területe. Természete szerint sokoldalú megközelítést és komplex látásmódot követel. Ha valaki azt vizsgálja, hogy egy nép hol helyezkedik el az emberiség sokszínű közösségében, annak ismernie, kutatnia kell az adott nép létének minden meghatározó elemét: eredetét, sorsát, múltját, szokásait, stílusát, öntudatát, önbecsülését, jövőképét. Mindezt a legnagyobb odafigyeléssel és következetességgel kell tennie, mert a karakterrajzokban nagyon könnyű ideologikus célzatú félremagyarázásokat vagy szubjektív indíttatású hamisításokat elkövetni. A nemzetkarakterológusok szinte kivétel nélkül el is követnek valamilyen hibát, csúsztatást, „kegyes” szépítést vagy tudatos hamisítást. Bírálni azonban csak annak tudatában szabad őket, hogy objektív nemzeti jellemrajzot írni gyakorlatilag lehetetlen. Ennek egyik oka az, hogy a történettudomány idevonatkozó fogalmai a mai napig tisztázatlanok.

A modern nemzetkarakterológiák nagy részét a politikai konzervativizmus hívta életre, a forradalmi irányzatok kevésbé tekintették fontosnak ezt a kérdéskört. A nemzetkarakterológia azokban az országokban fejlődött ki a legjobban, ahol a 19–20. századi társadalmi fejlődésre a megkésettség, törések, torzulások voltak jellemzőek. Európában a 20. században a magyaron kívül ilyen nép volt még a lengyel, az orosz és a német. (A balkáni népek fiatal és dinamikus nacionalizmusa nem igényelt a felszínes öntömjénezésnél komolyabb nemzetkarakterológiát.) Jellemző, hogy ekkor már az angol vagy a francia jellemet más népek (leginkább a németek) sokkal erőteljesebben kutatták, mint saját maguk. Az első világháború után a nemzetkarakterológiák a vesztes országok számára még fontosabbá váltak, mert a nemzeti tudat rég meglévő zavarai az események hatására központi kérdéssé emelkedtek. A válságba került identitás