Nyugaton már virágkorát élte a „lovagkor”, amikor külföldi jövevényeknek – elsősorban a hazánkba érkező királynék kísérőinek – köszönhetően a magyar udvar megismerkedhetett a lovagi életforma elemeivel. A 12. század második felében, a 13. század elején szűk körben már ismerték az Európa-szerte kedvelt kalandos lovagregényeket, Imre király udvarában híres trubadúrok is megjelentek, az új életfelfogás meghonosodásáról azonban tulajdonképpen nem beszélhetünk. A lovagság intézményei, a lovagi kultúra egyes elemei szélesebb körben csak a Nápolyból érkezett I. Károly és fia, Lajos udvarának közvetítésével terjedtek el, ezért a történettudomány hagyományosan a 14. századot tekinti a magyar lovagkornak, az 1437-ig uralkodó Zsigmondot pedig az utolsó lovagkirálynak.
Vitézlő elitA lovagi életforma Anjou-kori meggyökerezését számos jel mutatja: 1318-ban rendezték az első ismert lovagi tornát, 1324-től kezdve vált szokássá, hogy a király címert, pontosabban sisakdíszt adományozzon lovagjainak, 1326-ban pedig I. Károly megalapította a Szent Györgyről elnevezett lovagi társaságot, amely egyike volt Európa legkorábbi ilyen intézményeinek. Új erőre kapott a lovagszentek, különösen a magyar lovagkirály, Szent László tisztelete is. Ez az életforma természetesen nem azonos mértékben
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.