rubicon

A limes

A Római Birodalom határai. Felépítés, hatékonyság, stratégia
13 perc olvasás

A Római Birodalom határaira gon­dolva sokakban egyrészt az a kép­zet él, hogy a birodalmat a limes vette körül, másrészt pedig az, hogy ez a limesnek nevezett ha­tárvonal nem volt más, mint  az Imperium Romanumot körülölelő, azt a külvilágtól elzáró folyamatos falvonulat. Mindkét téves elképzelésnek van némi valóságalapja. 

A Római Birodalomnak ugyanis valóban voltak olyan határszakaszai, amelyeket limesnek nevezünk, és voltak olyanok is, amelyek védelmi rendszerének valamely szakaszát ténylegesen egy hosszan kiépített fal alkotta. 

A Római Birodalom határainak vonatkozásában azonban – amint azt az alábbiakban látni fogjuk – nem lehet csak és kizárólag li­mesről beszélni, mint ahogyan a határvonal védelmi rendszereinek típusai között a klasszikus értelemben megépített falon kívül másfajta konstrukciók is léteztek.

Mi a limes?

Mindenekelőtt egyrészt érdemes magának a limes szónak az eredeti jelentésén elgondolkodni, másrészt pedig azt megtekinteni, hogy milyen esetekben használták a rómaiak ezt a szót – akár általánosan is – „határ” értelemben.

Eredeti jelentése, amely rokonságban áll a limen, -inis n (lat., jelentése „kü­szöb”) szóval,

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.