A liberális politikai elit

Az egyszeri és megismételhetetlen személyes adottságokkal rendelkező reformkori politikai értelmiség számos tipikus szállal kötődött a hazai társadalomhoz. Aránya nem volt túlzottan magas, a fogalmat tágabban értelmezve sem haladta meg az ötvenezret, így a lakosság egészéhez képest csupán ezrelékekben mérhető. Többsége nemesi származású volt, de akadt közötte jónéhány „honoratior”, polgári, plebejus származású is. Társadalmi kötődése – a vármegyei autonómián keresztül – a lakosság közel 5 százalékát kitevő nemességhez természetszerűnek tekinthető, azonban a reformkorban több és másfajta társadalmi kapcsolata is kiformálódott.

Ez a politikai elit a 19. század első felében alakult ki. Szociális kategóriaként még semmi esetre sem fogható fel, nem maradt meg egyetlen korabeli társadalmi réteg keretei között sem; funkciója nem összpontosult egyetlen renden vagy osztályon belül, inkább társadalmi pozíciókhoz, szerepkörökhöz és azokat megtestesítő személyekhez kötődött. A koreszméket és társadalmi érdekeket sokkal inkább személyekhez kötődött. A koreszméket és társadalmi érdekeket sokkal inkább személyek, mint csoportok jelenítették meg. Ezért váltak oly mértékben társadalmi fontosságúvá az eszméket megjelenítő személyek tulajdonságai, gondolatai, cselekedetei. Politikai pártok csak a reformkor utolsó éveiben alakulnak, az értelmiség pedig szociológiai fogalommá még később válik.

Az értelmiségi szerepkört is betöltő elit reformhajlandósága szorosan kapcsolódott ahhoz a megrázó erejű élményhez, amely az egész társadalmi organizáció válságba jutásának felismeréséből származott. Bármerre tekintettek, mindenütt rendszerük, világuk bizonytalanságát érezték: az élményanyag nagyon széles körre kiterjedt, társadalometikai problémáktól kezdve egészen addig, hogy a jobbágyi szolgáltatásokból már nem lehet megélni. A legtávolabbra látó és legérzékenyebb Széchenyi is a „systema” válságáról ír, és kijelenti, hogy a „híres nemzetségek” elszegényedését az említett válság okozta. Fejlődésgondolata innen ered: „éppen azért, mert eddig nem esett változás, most annál szükségesebb”.

A fejlődéseszmének mint társadalmi (nemzeti) gondolatnak a megjelenítésére az egyéni kvalitások, a politikai kultúra, a szociális érzékenység alapján legalkalmasabbnak a liberálisok bizonyultak. A birodalmi kormányzat és a konzervatív politikai csoport a modern politika módszerei iránt kevés érdeklődést és fogékonyságot árult el.

A liberálisok nagyon differenciált tábora többféle érdek és akarat kifejezésére is alkalmasnak bizonyult. Az 1830-as évek elejétől számítva a reformok megfogalmazásának színvonala és elfogadtatásának sikere országrészenként tipikusan alakult: