A Lex Apponyi

1868. évi népiskolai törvény úgy intézkedett, hogy „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást.” Ezt a rendelkezést a nemzetiségi törvény kiegészítette azzal, hogy az állam is köteles olyan alsó és középfokú iskolákat felállítani, amelyben a nemzeti kisebbségek nyelvén folyik az oktatás. A magyar államnyelvet a nem magyar oktatási nyelvű elemi iskolákban az 1880-as évek elejéig tantárgyként sem kellett oktatni.

Joggal állapította meg az ellenzék egyik vezetője, Mocsáry Lajos, hogy a nemzetiségi törvény alapelve az, hogy „az államnak […] akként kell berendeznie közigazgatását és igazságszolgáltatását, hogy mindenki saját nyelvén kereshesse az igazságot.”

Az 1868. évi 9. tc. kimondta a román és szerb görögkeleti (ortodox) egyházak autonómiáját.

Az 1879. évi 18. törvénycikk intézkedett arról, hogy az államnyelvet a nem magyar oktatási nyelvű népiskolákban is tanítani kell. „Szükséges lévén, hogy a magyar nyelvnek, mint az állam nyelvének elsajátítására, minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék.” Ez a törvény 3–4 év haladékot adott a magyar nyelv megtanulására. „A már hivatalban levő tanítók kötelesek a magyar nyelvet – ha azt nem bírják – 4 év alatt annyira elsajátítani, hogy azt a népiskolában tanítani képesek legyenek. 1882. évi június 30-tól kezdve tanítói oklevelet senki sem nyerhet, 1882-re vagy azután végzett egyének közül tanítóul vagy segédtanítóul senki sem alkalmazható, a ki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a