A lámpák kialszanak

„A lámpák egész Európa fölött kialszanak, és a mi generációnk már nem éli meg, hogy újra kigyulladjanak” – jósolta Edward Grey brit külügyminiszter 1914 augusztusában, az első világháború kirobbanásakor. Jóslata több vonatkozásban beigazolódott. 1919-ben a legtöbb angol nosztalgiával tekintett vissza a „nagy háború” előtti napokra, a stabilitás és prosperitás „viktoriánus” korszakára, amely túlélte névadóját, az 1901-ben elhunyt agg királynőt. Minden baj okának a háború tűnt.

Nagy-Britannia világhatalmi státusa hatalmas birodalmán és gazdasági erején alapult. A brit ipar és kereskedelem a 20. század első másfél évtizedében is impozáns eredményeket mutatott. A legfontosabb iparágak – a vas- és acélgyártás, a gépgyártás, a hajóépítés, a textilipar – jóval többet termeltek a belső piacon eladhatónál. Nagy-Britannia megőrizte a „világbankár” szerepét is: több tőkét exportált, mint bármelyik más ország, és továbbra is övé volt a világ legnagyobb kereskedelmi flottája. Mindazonáltal számos aggasztó jel mutatkozott, főként a nemzetközi versenyben. A brit gazdaság növekedési üteme egyre jobban lemaradt a németé és az amerikaié mögött. Legmarkánsabban a korszerű „húzóágazatokban”, mint például az elektronikában és az ipari vegyészetben lehetett érzékelni a lemaradást, ami a stratégiai fontosságú acélgyártásban is megmutatkozott: míg 1870-ben Anglia adta a világ acéltermelésének 43%-át, 1913-ban már csak 13%-át. Jelentős volt a lemaradás az autógyártásban: 1896-ig nem volt