A középkori Magyarország városfejlődése

A középkori város képe falakkal övezett, sűrűn beépített, szűk utcás településként él a köztudatban, ahogy azt Nyugat-Európában nem egy esetben ma is megfigyelhetjük. Arról is sokan tudnak, hogy a városok széles körű önkormányzattal rendelkeztek, sőt sokszor gyakorlatilag független államok voltak. A város tehát lényegében annak a definíciónak felel meg, amelyet Werbőczy István fogalmazott meg 1514-ben elkészült Hármaskönyvében: „Városnak nevezzük mintegy a polgárok egyetemességét, mivel itt a népeknek nagy száma gyűlt össze. A város pedig házaknak és utcáknak a szükséges falakkal és erődítésekkel körülkerített sokasága, mely a jó és tisztességes életet szolgáló kiváltságokkal van ellátva.” Ez a meghatározás egyaránt tartalmazza a jelentős lélekszámot, a beépítettséget, az erődítést és a kiváltságokat, nem szól azonban arról, hogy mi a város szerepe.

Werbőczy városmeghatározásával vannak más problémák is. Amikor a keresztény Európában még tízezer lakosú települést is lámpással kellett volna keresni, az iszlám országaiban – a kétmilliós Bagdadot nem is számítva – már többszázezres lakosságú városok léteztek önkormányzat és a polgárok különleges jogállása nélkül. Egy másik probléma, hogy még a nyugati típusú középkori város esetében sem ritkaság, hogy a várost csak akkor övezik fallal, amikor már esetleg évtizedek óta él városi szabadságával. Sőt, Angliában számos várost sohasem erődítettek.

Európa nagy részében az első városi szabadságjogok kibocsátása, azaz a jogi értelemben városnak tekinthető települések megjelenése a 11. század végére és a 12. századra tehető. Előzményeik azonban korábbra nyúlnak vissza. Európa számos országában tártak fel korai városias településeket sűrű beépítettségű, kézműves és kereskedő lakosságra utaló tárgyi anyaggal, például a Schleswig mellett Haithabut vagy Gdansk (Danzig) őstelepülését. Tehát már jóval a városok kiváltságolása előtt léteztek a középkori Európában olyan, gyakran külsőleg is városias, nem egyszer erődített települések, amelyek lakossága elsősorban nem mezőgazdaságból élt. A szakirodalom a legkülönbözőbb módon nevezi ezeket: kezdeti és korai városias települések, nem agrár jellegű központok, központi helyek, protourbánus vagy preurbánus városok stb.

Ezek a települések egy körzet számára gazdasági, sőt olykor politikai központként szolgáltak. A leggyakrabban egy erődített földesúri – főként egyházi – központ mellett alakult ki a nagy létszámú fogyasztó (pl. a püspök és papsága) ellátását végzők váralji települése, ahova – esetleg közelébe – piac és kereskedő népesség is települt. Németországban a 10. században ezt a