Bár a Szent Korona őrzésének és óvásának története a kora középkorig nyúlik vissza, a vibárd mint díszfegyver használata az Osztrák–Magyar Monarchia idején felállított Magyar Királyi Koronaőrséghez kapcsolódik. Ezt a középkori eredetű, a lovagi harcmodorral szemben kifejlesztett, az alabárdok családjába tartozó fegyvert ugyanis 1871-ben rendszeresítették, amikor királyi rendelettel újították meg a Szent Korona őrzését, és szabályozták a koronaőrség feladatait. Ekkor született meg az a Magyar Királyi Koronaőrség, amely a két országos koronaőr alárendeltségébe tartozó független alakulat lett, ám katonai, gazdászati és fegyelmi kérdések tekintetében a honvédség kötelékébe sorolódott.
A koronaőrség A parlamenti testőrség, 1941. augusztus 20.Az új szabályozás a testület létszámát 45 koronaőrben és 2 tisztben állapította meg. (A parancsnok rendszeresített rendfokozata százados volt.) A tiszteket – egy 1896-ban hozott rendelkezés alapján – a honvédelmi miniszter javaslatára az uralkodó nevezte ki, az őrvezetői és altiszti beosztásban állók pedig őrmesteri rangot kaptak. A legénységet, melynek tagjai szakaszvezetői rendfokozattal bírtak, a honvédség állományából érkező önkéntes jelentkezők adták. A kizárólag a honvédgyalogság soraiból toborzottakkal szemben követelmény volt, hogy a gyalogságnál már két évet szolgált, legalább 178 cm magas, nőtlen és jó megjelenésű katonák legyenek, akik aztán négyévi szolgálatra kötelezték el magukat. A juttatást tekintve: mindenki napi 10 krajcár pótlékban részesült, a koronaőrök évi 20, a két-két altiszt évi 30 és 60 forint jutalmat kapott. A szervezet laktanyája Budán, a mai Váralja utcában volt. A korona gyakorlati, napi őrzését mindig egy altiszt és három koronaőr látta el.
A koronaőrséget 1896-ban – a császári és királyi testőrség gyalogszázadainak mintájára – ismét átszervezték. A
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.