rubicon

A kolera

A 19. század világjárványa
19 perc olvasás

A középkor és a kora újkor embere három veszély ellen fohászkodott segítségért: „A pestistől, az éhínségtől és a háborútól óvj meg minket, Urunk!” A 18. században Európa – a Balkán kivételével – végleg megszabadult a három csapás közül az elsőtől, de a rettegett „fekete halál” helyett a 19. század első felében megjelent a nem kevésbé félelmetes kolera. Mivel a betegség terjedési módja sokáig rejtély maradt, gyógyítására pedig nem ismertek valóban hatékony módszert, a 19. századi emberek képzeletében hatalmasra nőtt a fenyegetése.

Ám míg a középkorban a pestist Isten büntetésének, így megérdemelt és kikerülhetetlen bűnhődésnek, megszűnését pedig a megbocsátás jelének tartották, addig az iparosodás korában már egyre inkább racionális magyarázatokat kerestek a járványokra, és a megoldást a tudománytól várták. Ugyanakkor – főleg az első megjelenés idejéből – bőségesen találunk példákat a régi fajta értelmezésre és reakciókra is. Rengeteg tudományos, valamint a nagyközönségnek szánt szöveg, illetve hatósági rendelet őrizte meg ennek az általános szorongásnak az emlékét: a kolera a történelem első alaposan dokumentált betegsége lett.

 

Ez

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.