rubicon

A kölcsönbérleti program

Az USA gazdasági segítségnyújtása Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak a második világháború alatt
14 perc olvasás

„A kölcsönbérleti szerződés az írott történelem legönzetlenebb cselekedete” – jelentette ki Winston S. Churchill 1941. november 10-én a londoni Mansion House-ban elmondott beszédében. A kölcsönbérleti szállítások megítélése azonban korántsem volt ennyire egyértelmű. A britek gazdasági okokból kifogásolták annak egyes elemeit, míg a program második legnagyobb kedvezményezettje, a Szovjetunió politikai okokból kisebbítette a háború alatt és utána is az „imperialista” Egyesült Álla­mok létfontosságú segítségét abban, hogy a Vörös Hadsereg sikerrel vehesse fel a harcot a Wehrmachttal, illetve hogy a civil lakosság túlélje a háborús pusztítások okozta nehézségeket. A program egyúttal jelentős mértékben kiterjesztette az amerikai elnök hatáskörét, hiszen ő hatá­rozott a részt vevő országok köréről és a számukra biztosított hadi- és egyéb anyagokról.

Franklin D. Roosevelt 1940 novemberében – az amerikai történelemben korábban példa nélkül álló módon – harmadszor is indult az elnökségért, és meg is választották. Az országban jelen lévő erős izolacionista érzelmek csillapítására Bostonban mondott kampánybeszédében ígéretet tett arra, hogy nem szándékozik a „fiaitokat” külföldi háborúba küldeni. A valóságban a demokrata elnök 1939. szeptember 1. után lényegében elkerülhetetlennek látta, hogy az Egyesült Államok előbb vagy utóbb belépjen a háborúba. Az elszigetelődéspártiak keresztülvittek ugyan három ún. semlegességi törvényt 1935 és 1937 között, amelyek megtiltották egyebek közt hadianyag eladását hadban álló feleknek, ám az 1939. november 4-én az elnök által aláírt negyedik ilyen törvény már lazított a szigorú embargós intézkedéseken a „fizess és vidd” (cash and carry) kiegészítéssel. A törvény nem tett különbséget a

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.