rubicon

A klasszikus kádárizmus

22 perc olvasás

Abban nincs különösebb vita, hogy az ’56-os forradalom leverését követő bő három évtizedet bízvást elnevezhetjük arról a személyről, aki akkor diktátorként az ország élén állt és lényével mintegy jelképe lett ennek az idő­szaknak. Ahogy beszélünk Ferenc József-korszakról, Horthy-korszakról, Rákosi-korszakról, ugyanúgy beszélhetünk Kádár-korszakról is. Nehezebb kérdés abban állást foglalni, hogy volt-e „kádárizmus”. S ha igen, akkor mi jellemezte kiforrott, érett, klasszikus formájában?

Volt-e a Kádár nevével jelzett időben a magyarországi szovjetblokk-konform uralomfenntartási modellnek olyan rendszervonása, amely markánsan megkülönbözteti a többi blokkország hatalomfenntartási gyakorlatától? A kérdés politikai aktualitását természetesen az adja, hogy a „kádárizmus” (feltételezve, hogy volt ilyesmi) a „Brezsnyev-kori pangás” „sajátos magyar útjának” tekinthető-e, vagy az 1989–90-es rendszerváltás előtörténetét képezi. Az utóbbi felfogás szerint a szovjetblokk-konform felszín alatt alakult-érlelődött az 1990 utáni rendszer – mint a kapitalizmusembrió a feudalizmus méhében –, és a kádári hatalom szerepe az volt, hogy elrejtve megóvja a születendő „felemásan polgárosodott” kisdedet a moszkvai Heródestől. E sorok írója elöljáróban leszögezi, hogy az elsőként említett álláspontot fogadja el: a Kádár-uralmat a Brezsnyev-kori pangás sajátos magyar útjának tekinti.

A korszak

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.