A királyi játék királyai

A sport­tör­té­net el­ső vi­lág­baj­no­ki cí­mé­nek meg­szü­le­té­se és az így lét­re­jö­vő, nem vér­sé­gi ala­pon nyug­vó „ural­ko­dó­ház” ed­dig ta­lán leg­kiemel­ke­dőbb tagjá­nak vissza­vo­nu­lá­sa ke­re­te­zi ezt az átte­kin­tést. 1886. már­cius 29-én Wilhelm Stei­nitz győ­zel­me­sen zár­ta a Jo­han­nes Her­mann Zu­ker­tort­tal ví­vott pá­ros mér­kő­zést, és a já­ték his­tó­riá­já­nak el­ső, hi­va­ta­lo­san elis­mert vi­lág­baj­no­ka lett. 2005. már­cius 11-én a ko­ráb­bi hat­szo­ros vi­lág­baj­nok Gar­ri Kasz­pa­rov be­je­len­tet­te, be­fe­je­zi ver­seny­zői pá­lya­fu­tá­sát, hogy a szov­jet múlt­tal va­ló ra­di­ká­lis sza­kí­tás szük­sé­ges­sé­gét han­goz­tat­va ma­ga áll­jon a Pu­tyin orosz el­nök ha­tal­má­nak meg­dön­té­sét cé­lul ki­tű­ző po­li­ti­kai tö­mö­rü­lés élé­re. Míg Stei­nitz és Zu­ker­tort 20 játsz­má­ból ál­ló pár­via­da­la a ro­man­ti­kus és a tu­do­má­nyos sakk­fel­fo­gás össze­csa­pá­sá­nak, vagyis szak­ma­tör­té­ne­ti kor­szak­vál­tás­nak te­kint­he­tő, jó pár ké­sőb­bi ilyen mér­kő­zé­sen legalább ennyi­re hang­sú­lyo­sak a szo­cio­ló­giai, lé­lek­ta­ni, sőt, po­li­ti­kai ve­tü­le­tek is. A ki­rá­lyi já­ték ural­ko­dói ma­guk is ko­ruk tük­rei, le­gye­nek akár az adott vi­szo­nyok ha­szon­él­ve­zői, akár kár­val­lot­ta­i.