rubicon

A kikötő lakói

Fiumei magyarok a két világháború között
16 perc olvasás

Fiume volt a magyar nemzetépítés egyik nagy birodalmi terve. Végre legyen kikötőnk, tengerünk – a kérdés izgatta Kossuth Lajost, a magyar imperialistákat és az irodalom legjobbjait. Mi lett a város magyar közösségével és Fiume emlékezetével Magyarországon a két világháború között, amikor a kormányzói palotán már nem lengett a magyar lobogó, az utolsó MÁV-alkalmazott is elhagyta állomáshelyét, és az elcsendesedett Baross-kikötőből már nem futottak ki a kivándorlókkal teli hajók az Újvilág felé? 

Az 1910-es népszámlálás szerint 6394 fő, Fiume város csaknem ötvenezres lakosságának több mint 13%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az 1910-es évek népességmozgásai, az 1914-ig tartó bevándorlás, a kikötőfejlesztés, majd a háborús években a város által játszott szerep miatt a magyarok száma a magyar uralom utolsó évei alatt tovább emelkedett. Ám ennél a számnál még többen, 10 737-en értettek magyarul, azaz a város minden negyedik-ötödik lakója. A város enyhe többsége (27 ezer fő) olasznak vallotta magát a népszámláláson, míg a horvátok csaknem 12 ezren voltak. Felekezetileg elsöprő többséget alkottak a római katolikusok (45 130 fő), a két protestáns felekezet (református és evangélikus) együttesen is alig tett ki 1500 főt (ebből 1123 volt református), az izraelita felekezethez tartozók szá­ma 1696-ra rúgott. Az imponáló lakosságszámot Fiume elég egyedülálló fejlődési pálya végén érte el: lakossága negyven év alatt csaknem megháromszorozódott (1869-ben még csak 17 884 lakosa volt).

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.