rubicon

„Fekete Hollók”

A Kádár-rendszer vélt vagy valós ellenfelei: a katolikus kisközösségek
9 perc olvasás

A „Fekete Hollók” ügy a Kádár-korszak legnagyobb egyházellenes rendőrségi akciója. 1957-58-tól az „egyházi reakció” elhárításával foglalkozó alosztály több száz római katolikus papot, volt szerzetest, apácát és főként a fiatal generációhoz tartozó hívüket vette megfigyelés alá. Az egymással kis közösségekben kapcsolatot tartó, együtt olvasó, vitatkozó, közös hitéletet élő csoportokra 1961-ben az állambiztonság gyorsan és határozottan csapott le, több százuknál tartottak házkutatást és sokukat letartóztatták, akiket azután szervezkedés vádjával többéves börtönre ítéltek. A katolikus egyház megtörésére irányuló utolsó nagy nekirugaszkodás tökéletesen illeszkedett az egyház társadalomból való kiszorításának folyamatába.

A Magyar Katolikus Egyház helyzete a második világháborút követően alapjaiban változott meg. A nemzetközi kapcsolatok átrendeződése, a kialakuló kétpólusú világrend, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok jelenléte és bizonyos baloldali politikai erők működése kezdettől fogva konfliktusokat gerjesztett a katolikus egyházzal. Az állam és az egyház szeparációját hirdető új hatalom számos olyan intézkedést hozott, amely évszázados hagyományokat számolt fel, ezért az 1945 és 1948–49 közötti évek az egyház számára folyamatos visszaszorulást hoztak, annak ellenére, hogy tömegbázisa ekkor még jelentős méretű volt. Gazdasági alapjait a földosztás gyengítette meg, egyesületeinek betiltása társadalmi beágyazottságát számolta fel, iskoláinak államosítása pedig megfosztotta a fiatalok nevelésének lehetőségétől.

Az 1961-es házkutatások során lefoglalt bűnjelek. A vád szerint

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.