A káptalanok világa

A kanonokok közösségei, a káptalanok kezdetben azoknak a világi papoknak a testületei voltak, akik a püspök körül vagy más jelentősebb egyházi központokban a szerzetesekhez hasonlóan, bár azokénál lazább szabályok szerint éltek együtt, végezték az istentiszteletet és a lelkipásztori szolgálatot. Szabályzatukaz Szent Benedek regulájának felhasználásával Chrodegang metzi püspök állította össze a 8. században. Az eredeti állapot szerint egy teremben aludtak, egy asztalnál étkeztek, együtt végezték a nappali hét és az éjszakai egy imaórát, a közös szentmisét, valamint a rászorulók lelki szolgálatát.

A magyarországi egyházszervezés folyamatában megalakuló hazai káptalanok élete is minden bizonnyal így nézhetett ki a 11–12. század folyamán. A következő századokban azonban – a nyugat-európai helyzethez hasonlóan – ez az életforma jelentős változásokon ment keresztül. Először a közös élet bomlott fel, a püspöki és a káptalani javakat elkülönítették egymástól, majd a kanonoki javakat is szétosztották a tagok között. A liturgiavégzés szoros rendje megmaradt ugyan, de már nem a kanonokok, hanem a káptalan alsópapsága, a prebendáriusok és a karpapok végezték. A kanonokok többsége így felszabadult a helyi kötöttségek alól, és a testület engedélyével lehetőségük nyílt jövedelmeik hátterével másutt élni: a királyi udvarban a főpapok, főurak famíliáiban szolgálni, külföldi egyetemeken tanulni vagy